B. Irodalomtörténeti szempontból nevezetesek. – 1. I. P., Soter, l. A, IV, 1. – 2. IV. P., Philopator, 1. A. IV, 4. – 3. Megalopolisi P., Agesarchus fia, Polybius tanusága szerint (15, 25, 14) előkelő állást viselt P. Philopator udvarában, kinek történetét meg is írta αι περι τον Φιλοπατορα ιστοριαι cz. művében. Töredékeit l. Müller, Fragm. hist. Graec. 3, 66 skk. – 4. VII. P., II. Euergetes, l. A, IV, 7. – 5. Mendesi P., pap volt s egy χρονοι czímű aegyptusi történelem szerzője. – 6. P. Chennus (Χεννος), alexandriai grammatikus; Suidas szerint a Kr. u. 1 .század 2. felében élt; művei: ’ Λνϑομηρος 24 énekben, ’Ιλιας λεπτογραμματος szintén 24 énekben (melyek közül mindegyikben egy-egy betű hiányzott) és a χαινη ιστορια, mely a Photius kivonatában maradt ránk; mindenféle mesét és ismeretlen mythusokat dolgozott fel benne. – 7. P. Marathon a 2. században Kr. után élt, városról-városra vándorló sophista, ki a Herodes Atticus modorában írt declamatióiban különösen a marathoni hősöket dicsőítette. Innen kapta melléknevét. – 8. P. ο ’Επιϑετης, Hellanicus tantványa, Aristarchus ellenfele volt (innen kapta melléknevét). Művei: περι των παρ’ ‘Ομηρω πληγων, περι ’Ιλιαδος és egy commentarius az Odysseához. – 9. P. Pindarion, alexandriai grammatikus, Oroander fia, Aristarchus tanítványa, művei közül megemlítjük ezeket: ‘Ομηριχα υποδειγματα (legalább 3 könyvben), περι του ‘Ομηρου χαραχτηρος s egy commentarius az Ilias 18. énekhez. – 10. Ascaloni P., Π. ο ’Ασχαλωνιτης, kiváló grammatikus, Romában tanított; valószínűleg Aristarchus tanítványa volt, de ne ragaszkodott szorosan mesteréhez. Nem annyira a szorosan vett szövegcritikával mint inkább orthographiai és prosodiai kérdésekkel foglalkozott; e téren ő Herodianus legjelentékenyebb előzője. Írt egy homerusi prosodiát, melynek valószínűleg 2 főrésze volt: ’Οδυσσειαχαι προσωδιαι és ’Ιλιαχαι προσωδιαι. Egyéb művei: περι της συναλοιϕης, περι μετρων, περι ελληνισμου ητοι ορϑοεπειας (15 könyvben), περι διαϕορας λεξεων. – 11. Claudius P., Π. ο Κλαυδιος híres csillagász és geographus, a Kr. utáni 2. században élt Alexandriában; legkiválóbb képviselője azon astronomiai és geographiai tanulmányoknak, melyek ott a város alapítása óta egész az ókor végéig virágzottak. A görög csillagászok között voltak genialisabbak is nálánál (a samusi Aristarchus és nicaeai Hipparchus), de ő az egyedüli, kinek művei ránk maradtak. Már korán nagy tekintélye volt, műveit ép úgy mint az Aristoteleséit az arabok közvetítette latin fordításból ismerte a középkor. Legnevezetesebb munkája a μεγαλη συνταξεις της αστρονομιας (15 könyvben), más néven μαϑηματιχη συνταξις (így idézi maga P. is), melyet már az ókorban magyarázott Theon és Pappus s a melyet a 9. században Tabriral magesthi (Almagest) czímmel fordítottak le arabra. Ebben fejti ki P. csillagászati rendszerét. Abból indul ki, hogy az égi testek a föld körül forognak, ezért nevezik rendszerét geocentrikusnak, ellentétben a Kopernikus-féle heliocentrikus rendszerrel, melyet különben már az ókorban hirdetett a samusi Aristarchus (P. rendszerét l. Kövesligethy, Math. és csillagászati földr. 360 skk. l.). Ehez csatlakozik a tetrabiblus, μαϑηματιχη (v. αποτελεσματιχη) συνταξις τετραβιβλος, mely a csilalgjóslás tanait (το δι αστρονμιας προγνοστιχον) tartalmazza. Chronologiai szempontból rendkívül becses a χανων βασιλειων, melyben astronomiai számítások kapcsán adja az egyes perzsa, babyloniai, aegyptusi királyok és római császárok listáját és trónraléptüknek évszámát Nabonassartól Antoninus Piusig. A γεωγραϕιχη υϕηγησις (8 könyvben) a régi geographiának legfontosabb kézikönyve. Egészen mathematikai alapon nyugszik; utasításokat ad a térképrajzoláshoz. A munka főrészét azon tabellák képezik, melyekben k. b. 8000 helynek adja meghatározását a földrajzi hosszúság és szélesség segélyével; mérések alapján azonban természetesen csak nagyon kevés helynek határozta meg fekvését (v. ö. Ókori Lexicon, I, 800). A kéziratokban a szöveget kisérő táblák Agathodaemontól, a középkor elején élt alexandriai tudóstól származnak. A αρμονιχα Aristoxenus és a pythagoreusok alapján foglalkozik 3 könyvben a zenei intervallumokkal. Opticájából (οπτιχη πραγματια) csak a II–V. könyv maradt ránk, ez is csak az arabon alapuló latin fordításokban. Kisebb iratai közül megemlíthetjük ezeket: ϕρασεις απλανων αστερων χαι συναγωγη επισημασιων (a csillagok fel- és letüntéről, időjárási naptárral), υποϑεσις των πλανωμενων, περι αναλημματος (a napóráról) és egy philosophiai iratát περι χριτηριου χαι ηγεμονιχου (de judicandi facultate et de animi principatu). Nem tőle való a χαρπος (centiloquium), mely 100 mondásba foglalja össze a tetrabiblus eredményeit. Művei közül a γεωγραϕιχη υϕηγησις 1525-ben jelent meg a W. Pirkheymer híres latin fordításában, 50 térképpel (Strassburg), legújabban C. Müller adta ki cum indicibus et tabulis (Paris, Didot). A tetrabiblus 1535-ben jelent meg Baselben Melanchthon latin fordításával. A syntaxist kiadta Halma (Paris, 1816), a περι χριτηριου-t Hanow (1870-ben), a χανων-t a cod. Laur. 28, 26-ból Wachsmuth (Einl. in die alte Geschichte, 30 skk. l.), a ϕρασεις απλανων stb.-t Wachsmuth Lydus kiadásának (Teubner) függelékéül. SZI. GY.