A VÖRÖS KÁNYA. Milvus milvus (L.) 1758.
A VÖRÖS KÁNYA.
Milvus milvus (L.) 1758.
Milvus milvus (L.) 1758.
[Falco milvus L. – Milvus regalis ROUX. – M. vulgaris SELB. – Milvus ictinus SAV. – Accipiter milvus PALL. – Milvus ruber BRHM.]
IX-ik tábla
VÖRÖS KÁNYA (MILVUS MILVUS) (L) KARVALY (ACCIPITER NISUS) (L)
VÖRÖS KÁNYA (MILVUS MILVUS) (L) KARVALY (ACCIPITER NISUS) (L)
Népies nevei: villás-, fecskefarkú-, villásfarkú kánya; csibehordó kánya (Tolnam.)
Jegyei: nagyobb, hosszabb szárnyú és farkú, mint a holló; főszine élénk rozsdavörös; farka erősen villás, az összecsukott szárnyak hegye a kivágás legmélyebb pontjáig ér.
Leirása. Öreg hím: feje fehér; alsó teste rozsdavörös; előbbi keskenyebb, utóbbi nagyobb sötét szárfoltokkal; felső teste barnás rozsdavörös és fehéres, szürkés tollszegélyekkel; fark rozsdavörös, a tollak közepe barnás; szeme és csőre kékesszürke; lábai és viaszhártyája sárgák. A tojó feje nem oly fehér, hanem rozsdásba hajló, háta barnább, egyszínűbb. A fiatalok világosabbak, a tarkó és a nyak felülről nézve sárgásfehér, rozsdás foltozással, a csőr fekete.
Mértéke: H. 61–66; Sz. 48–53; F. 37–39; L. 6,2–6,9; Cs. 4,2 cm.
Egész Európában fel a 61° é. szél.-ig, úgy Ázsia szomszédos részeiben, Palesztinában és Észak-Afrikában honos. Nálunk számos helyen, de nem annyira hegyes erdőkben, mint főleg mocsaras erdőkkel is bővelkedő alföldi vidékeinken tartózkodik. Leggyakrabban márczius közepe után, az országos középnap szerint ápr. 6–7-ikén (a mi késő és a megfigyelések hiányosságára vall) érkezik hozzánk, mert a telet délibb tájakon tölti. Párosodáskor mozdulatlan szárnynyal keringelnek a levegőégben, többnyire 2–3 együtt s egymással szembe fordulva csavarodnak fel oly magasságokba, hogy alig látszanak fekete pontocskáknál nagyobbaknak. Sarlósan tartott szárnyuk és villás farkuk révén azonban már messziről felismerhetők. Áprilisban rakja fészkét, még pedig vén fák sudarába, jó magasan a földtől. Nagy, lapos ágakból készült alkotmány ez, belseje rongyokkal, szőrcsomókkal van bélelve. 2–4 tojása zöldesfehér, sárgás vagy mészfehér alapon, nagy barna és rozsdásbarna foltokkal, néha szabálytalan vonalas rajzolatokkal tarkított.
Tojásmérték: H. 56–59; Sz. 43–46 mm.
Hasonlítanak az ölyvtojásokhoz is, de többnyire valamivel érdesebb héjúak. Április második felétől május közepéig a legtöbben letojtak s 20–22 napig ülik a fészket. Otthona táján nem igen vad s volt eset, hogy a fészke közelében ülő fel sem szállott előttem, hanem kiváncsian, mint valami papagály, nézegetett le reám. A nap legnagyobb részét a mezők, mocsarak, legelők fölött vadászgatva tölti. Keringelve, szárnycsapás nélkül úszik a levegőben s ha prédát lát, lecsavarodik s csak utolsó perczben kap hozzá. Élelme meglehetős változatos, mert a mivel megbirkózhatik és a mit hatalmába ejthet; azt válogatás nélkül felfalja. Kisebb emlősöket, madarakat, apró szárnyasvadat, hüllőket, kigyókat, halakat, gilisztákat, rovarokat, sőt dögöt is szivesen eszik. A baromfiakat sem kiméli; de az öregebbjével nem mindig bír s nem sok bátorsággal dicsekedhetvén, gyakran elijed a mérgesebb tyúk kotykodácsolásától. Nagy egérszaporodás idején, szeptemberre és októberre eső elköltözésekor, az egeres helyeken néha nagy számban összeverődik s más ragadozókkal (ölyvek, kisebb sasok) hatalmasan pusztitja ez ártalmas állatkákat; ilyenkor természetesen békét hagyhatunk nekik. Ott azonban a hol költ – s vannak helyek, pl. Debreczen környékén, melyeken aránylag közel egymáshoz, 20–25 pár is fészkel – s egyébként is, az említett kivételes esettől eltekintve, bizvást irtani kell.
