A BARÁTKA POSZÁTA. Sylvia atricapilla (L.) 1758.
A BARÁTKA POSZÁTA.
Sylvia atricapilla (L.) 1758.
Sylvia atricapilla (L.) 1758.
[Motacilla atricapilla L. – Monachus atricapillus KAUP. – Curruca nigra, pileata BRHM. – Curruca atricapilla LATH. – Philomela atricapilla SWS.]
Népies nevei: barátfülemile; papfülemile; fekete folt (Kolozsvár).
Jegyei: verébnagyságú, de sokkal karcsúbb; az első evező kicsiny, a 3. és 4-ik evező egyforma, néha a 3-ik valamivel hosszabb a 4-iknél s a szárny leghosszabb tolla, a 2-ik rövidebb az 5-iknél, de hosszabb a 6-iknál; torka szürke; a hím fejteteje fekete, a tojóé és fiataloké rozsdaszínű; főszine hamuszürke, alul világosabb, a has közepén fehéres; a hát, szárnyak és a fark zöldes olajbarna árnyalatú; csőre szürkésfekete, az alsó káva töve világosabb; lábai ólomszürkék; szemei sötétbarnák.
Mértéke: H. 13,9–14,8; Sz. 7,4–7,6; F. 5,9–6,3; L. 2,15–2,3; Cs. 1–1,06 cm.
Egész Európában majd csaknem a Sarkkörig – Oroszországban azonban csak a 60° é. szél.-ig – előfordul, sőt Ázsia szomszédos részeiben, a Kaukázusban, Nyugat-Perzsiában is. Olasz- és Görögországban azonban inkább csak a költözködés szakában gyakori. Hozzánk az országos középnap szerint: április 20–21-én jön meg s nemcsak a síkságban, hanem a hegyekben is közönséges. Magas, lombos fákat sűrű aljazattal, bokrokkal, kerteket, ligeteket választ tartózkodási helyekül s inkább a magasban bujkál, ugrál, mint alacsony cserjék közt. Viselkedése leginkább a kerti poszátára emlékeztet. Fuvolázó, lágy s mégis erőteljesen csengő énekével legszebb hangú madaraink közé tartozik. Hivogatója a rendes poszátacsettegés. Fészkét nagyobb rózsabokrokba, sűrű, fiatal bükkfákra, tölgyek dús lombozatú gyökérhajtásai közé s más bozótokba, élő sövényekbe 1–4 méter magasan, ugyanazokból az anyagokból s oly módon rakja, mint fajrokonai, néha azonban egyes tollakat, kevés mohát is felhasznál az építkezésben. 5–6 tojást tojik, melyek igen változékonyak; többnyire azonban világosbarnás, szürkészöldes vagy fehéres alapszinen, barnán és szürkén pettyezettek, karczoltak, foltosak, pontozottak. A szerint, a mint az alapszín különböző, a pettyezés, foltozás is hol sárgás-, hol feketésbarna.
Tojásmérték: H. 18–20; Sz. 14–15 mm.
A szülők felváltva 14 napig kotolják fészekaljukat s a májusi költés után, junius vége felé még egyszer szaporítanak. Fiókáikhoz igen ragaszkodnak s bár a legnagyobb veszély fenyegesse házi boldogságukat, nem tágítanak fészkök mellől. Ennek egy megható példáját tapasztaltam. Valami erdei mulatság alkalmára ugyanis tánczolóhelyet készítettek s e czélból a magas bükkfák lábait lepő bozótost ki kellett vágni. De hát az egyik, bokrok közt álló fácskán ugy arczmagasságban poszátánknak fészke volt, még pedig fiókákkal. A munkások megkönyörültek a kis családon, békében hagyták, de a körülmények úgy hozták magukkal, hogy a madártanyát rejtő fácska éppen a tánczhely közepére került. Folyt a mulatság, dáridó, harsant a zene, perdült a táncz, a kis barátkák nem tudták, mire vélni a lármát, zajt s félhettek, retteghettek elhagyatottságukban a féktelen, jókedvű embersereg kellő közepén. De a pihenők alatt, alig hogy kissé elnéptelenedett a fészek tája, a szorgos szülők megvigasztalták kicsinyeiket, hordták nekik az élelmet – – igazán a nagy társaság szeme láttára. Annyira megindító benyomást keltett ez a viselkedésök, hogy nem lett bántódásuk s szerencsésen fel is nevelhették megfélemledett magzataikat.
Szeptember második felében költözködik Afrikába; egyesek azonban még október első hetében is akadnak a kertekben. Kisebb rovarokon, hernyókon, bábokon, kukaczokon, álczákon, bogarakon kívül édes bogyókat is különös előszeretettel eszik s szorgalmasan látogatja a málnabokrokat, szeder-, bodza- és vörösberkenyefákat stb., hogy érett gyümölcseikből falatozzék. CSATÓ J. megjegyzi, hogy a Phytolacca decandra bogyóit kiváló csemegéjének tekinti. Dallamos, kedves énekét, hasznos sáfárkodását akkor fogjuk érdeme szerint megbecsülni, ha mindent megteszünk, biztonságának, sikeres szaporodásának előmozdítására.
