Kritikai munkái

Full text search

Kritikai munkái
Gyulai a legnagyobb mégis irodalmi és kritikai munkában, hol rend szerint az ízlés és hagyományok tisztelete, a míveltség és tanúlmány követelése vezetik. Uralkodó elve, hogy ép oly kevéssé szabad elszakadni nemzeti hagyományainktól és céljainktól, mint a művészi haladás eseményeitől, bárhonnan ragyogjanak felénk; mert nemzetiségünket csak haladásunk biztosíthatja, s haladásunkat csak magyarságunk teheti értékessé. Még heves és éles támadásai, kemény, sőt kíméletlen csatározásai is visszavihetők az elvre, tárgyiasabb és mélyebb munkálatai pedig teljesen neki hódolnak. A kutatás iránt kevesebb az érzéke, mint a feldolgozásban való művészete; de általában mint történetíró és műbíráló a legelismerőbb méltatást vívta ki. Katona József és Bánk bánja, mely 1860-ban akadémiai székfoglalója volt, s később 1883-ban, a költő bővebb életrajzával önálló kötetben is megjelent, megdönthetetlen igazságot szolgáltatott e hatalmas tehetségnek és hatalmas művének. A vizsgálatok lelkiismeretessége és teljessége elemzéseinek élességével és itéleteinek biztosságával párosúl benne. Még magasabb színvonalon áll a Vörösmarty életrajza, mely 1865-ben kerűlt ki a sajtó alól először, s azóta már harmadik kiadásban forog közkézen. Ez életrajz, a mint Dömötör János kiemeli, nemcsak a Vörösmarty életét és működését ismerteti a kegyelet és bírálat tapintatos vegyítésével, de egyszersmind kimerítő korrajza irodalmi életünknek 1825-től 1850-ig. Az Akadémia méltán, 1867-ben a Marczibányi-díjjal tűntette ki.

Gyulai Pál. (1894. Hirsch Nelli rajza.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit