De nem fejezhetjük be ez időszak vázlatos ismertetését a nélkül, hogy meg ne említsük azokat a folyóiratokat, a melyek ebben keletkeztek, s ha nagyobbrészt rövid életűek voltak is, számos érdekes adat buzgó följegyzésével és apróbb közleményeikkel terjesztették a természettudományi ismereteket. Így például Molnár JánosMagyar Könyv-Ház folyóirata főkép első (1783. évi) négy szakaszában, Pétzely JózsefMindenes Gyűjteménye (1789–1792) hat darabjában elszórva, Sándor IstvánSokféléje (1791–1801 és 1818) majd mindenik kötetében közzöl többnyire rövid természettudományt és rokontárgyú ismertetéseket; mig ellenben Dulházy MihályFelső Magyarországi Minervájának tíz évi folyamában (1825–36) csak elvétve akad egy-egy efféle közlemény. Valamennyi között leggazdagabb tárházát foglalja magában a természettudományi tárgyú közleményeknek Kultsár IstvánHasznos Mulatságok folyóirata (a Hazai s Külföldi Tudósítások melléklete, 1817–1842), melynek minden kötetében, de különösen 1820-ig, a mig Kultsár szerkesztette, 50–60, de sőt 100 efféle rövid közlemény is foglaltatott. A mindezeknél sokkal nagyobb szabásúnak s már terjedelménél fova is tekintélyesebbnek indúlt Tudományos Gyűjtemény (1817–1841) a mint a többi szakokban nem tudott nagy tekintélyre vergődni s erősebben hatni, mind a huszonöt évfolyamán át, néhány sikerűltebb értekezését leszámítva, általában véve gyönge maradt a természettudományi közleményekben is, melyekből egy-egy tizenkét füzetes évfolyamára csak két-három, néha több, de gyakran még ennyi közlemény sem jutott.
Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Vyhledávejte v největším digitálním archivu novin ve východní Evropě, který obsahuje časopisy, vědecké časopisy, týdeníky a deníky.