Reform-kor
Reform-kor
TÖRTÉNETÜNKNEK ALIG VAN dicsőségesebb korszaka, mint az, mely századunk huszas éveivel kezdődik s a szabadságharccal végződik. E korszakot egy ötven éves győzelmes hadjárat tölti be, melyet a magyar nemzet nemzetisége, szabadsága és haladása érdekében viselt. A nemzet hadseregének kezdetben csak tárogatósai és kürtösei voltak meg, a kik ébresztettek és toborzottak: az írók, költők. Azután megjelent a vezér: Széchenyi. Szavukra gyüledezni kezdett a tábor, mely végül az egész nemzetet magában foglalta. A nemzet tudatára ébredt annak, hogy a mívelt világ haladásától messze elmaradt, nemzeti erejében meggyöngűlt, szabadságában megfogyatkoztot s avúlt közintézményei elvesztették a kor szellemének megfelelő egyesítő, szervező és fentartó erejöket. Magába szállani és munkához látni azonban nem volt elég; hosszú hadjáratot kellett viselnie, észszel, lelkesedéssel, áldozatkészséggel s végül fegyverrel is. Meg kellett hódítania a közönyt; legyőznie megcsontosodott nézeteket, szokásokat és érdekeket; szembeszállania egyesek és tömegek féltékenységével és gyűlöletével s kicsikarnia sorsának intézését ellenségei kezéből. E harc közben kellett alkotnia. De vezetve attól a meggyőződéstől, hogy csak a nyugoti szomszédaival egyenrangú mívelődés, szabad intézmények és erős nemzeti érzés biztosíthatják lételét: csodálatos gyorsasággal kezdte kifejleszteni szellemi, erkölcsi és anyagi erejét. Régi politikai és katonai erényeivel s új míveltségével kiküzdötte és megalkotta az új magyar államot. Ezt az egész félszázadot reform-kornak szoktuk nevezni. Kétfelé oszthatjuk, mindegyiket vezére után nevezve el, az elsőt Széchenyi, a másodikat Kossuth korának.
E két fél irodalma is a fejlődésnek más fokán mutatja a nemzeti szellemet. Amott még inkább a nagy múlt ihleti s ennek emlékeiből merít bizalmat; emitt már a nagy jövő képei vonzzák. Amott a magyar érzés erejét hangoztatja, emitt már a magyar erő érzését tolmácsolja. Amott csak ébreszteni, gyűjteni törekszik ezt az erőt, emitt alkotni és győzni vele.
