Teleki László pályázata

Full text search

Teleki László pályázata
Teleki László jutalomtételére tizenhárom pályamű közül a tudós Fejer Györgyé érdemesíttetett az első díjra s nyomtatásban is megjelent. Az Akadémia teljes szervezetét foglalta magában; ő is, mint Révai, négy osztályt ajánlott: de harmadikul a mathematikait és természettudományit összefoglalta s negyedikül a történet- és jogtudományit egyesítette. Hogy is lehetett volna mást, e két szak mellőzését várni a történetbuvártól s a Codex diplomaticus kiadójától? Meghatározza a rendes, a tiszteleti s levelező tagok számát: az elsőt az irodalom és tudomány kész munkásainak, a másodikat a tekintélyöknél s állásuknál fogva pártfogókul hivatottaknak, az utolsót még kezdő s készülő tudósoknak szánva. Számot vetve az eddig legfőbb akadályul szolgáló nehézséggel, a pénz hiányával, szűkebbre szabja a költségvetést, a tudomány szeretetére s az írói tehetség önkénytelen önzetlenségére számítva.
A maga által előidézett pályázatot s annak nyertes műveit, gróf Teleki László, saját eszméivel kiséri, kibővítve a maga Buzgó Esdekléseiben vázolt tervét s minden előzőinél részletesebb és oly tervet adva, mely – kevés módosítással, – a majdan valósulandott szervezetnek programmjává lőn. Már hat osztályt tervez: hazai (nemzeti) irodalomra, külföldi irodalomra, szemléleti filozófia s mathematikára, természeti tudományokra, politikai, egyházi és irodalomtörténetre, jog- és politikai tudományokra. A tagok számát nem kivánja meghatározni, hanem az érdemes munkások számától tenni függővé.

Felsőbüki Nagy Pál.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit