Tragédiái
Tragédiái
Később Shakspere tanúlmánya következtében erősödik Kisfaludy érzéke a tragikum iránt és mind több drámaiság vegyűl előbb érzelmes cselekvényeibe és szónokias dialogjaiba. A Zách-családnak, Széchy Máriának, Csák Máténak tragikus sorsa ragadja meg képzeletét; Stibor vajdában szembeállítja a zsarnok főurral az elnyomott jobbágyot – magyar színpadon demokratikus célzattal először – és abból az örök költői motivumból fejt ki drámai érdekű cselekvényt, melyet fő- és alacsony rendhez tartozók között támadt szerelem nyújt a nép- és műköltészetnek. E motivumból indúl ki – a mint tudjuk – Schiller Ármány és szerelme, mely Kisfaludyra sem tévesztette el hatását. Csak sajnálhatjuk, hogy a katasztrófa, mint legtöbb színművében, itt is a véletlenből, nem pedig a szereplők jelleméből és tetteiből támad. Kitűnik ez a darab meséjéből is. Stibor fia, Rajnáld beleszeret egy jobbágyleányba, Gundába. A büszke főúr, a ki még gőgösebb nejével, Dobrochnával, borzalmas kegyetlenséget művel jobbágyaikon, fia szívéből úgy akarja gyökerestől kiírtani a szerelmet, hogy a jobbágycsaládra rágyújtatja a házat s a leány beleég. Az embertelen apát fia megtagadja, de nem ez a büntetése, sőt a költő nem is a megégett jobbágyleány bátyjának kezével sújtja Stibort, hanem bűnhödését a véletlenre bízza. A vajdát ugyanis, a mint kertjében alszik, egy mérges kigyó marása megfosztja szemevilágától s eszétől; őrültségében aztán a bércről a mélységbe veti magát.
