Vörösmarty szerelme
Vörösmarty szerelme
Ennek a névtelen, nagyobb hírre sohasem emelkedett s nemsokára végkép el is hallgatott fiatal költőnek köszönheti irodalmunk a Vörösmarty első nagy művét, vagy legalább annak akkor, oly gyorsan létrejöttét. E kis műből merített ösztönt, lelkesedést, bátorságot, sőt termékenyítő eszméket is nagy művéhez a költő, kinek – a Béla király Névtelen Jegyzője krónikájával költői inspirációk közt foglalkozva – már régebben forrt fejében az ősi dicsőség éposza. De lelkesedéséhez s költői hangulatának megtermékenyítéséhez még egy közelebbi, bensőbb és egyénibb indító oknak is kellett járulni. S az első szerelme volt, melyre a Perczel-család körében Tolna vármegye Völgység-vidékén töltött évei alatt gyúladt, növendékeinek szép, fiatal és lelkes testvére: Perczel Etelka iránt. Szerelme oly nagy, oly lángoló, oly mély és igaz volt, hogy bár, úgy látszik, rokonszenvök kölcsönös volt; mégis, mikor Vörösmarty végkép feladta reményét, hogy bírhassa s a leány másnak neje lőn, a költő még sok évig egész elevenségében őrzötte szerelmét, a nélkül, hogy titkát felfedezte vagy csak említette volna is. Mily mélyen bevéste magát lelkébe e kép, szívébe e szenvedély, számos lírai költeményén kivül epikai alkotásai is bizonyítják. Ő – a mint egy Stettnerhez írt levelében maga mondja, bár a hölgy megnevezése nélkül – az a Szép leány, ő az a Szánakodó, ő a kinek álmait hogy súgja meg, esengve fordúl a Szellőhöz, ő az a Szép virág, ő a Csaba szerelme, ő az a Helvilla, kihez álmaiban fordúl s kinek halálát is elsiratja gondolataiban; ő, a kiért ismét a Csermelyhez tér, a kiért a Vágy gyötri s kinek haját, száját, szemét, egy épp oly pajkosan enyelgő, mint melegen érzett költeményében énekli meg; végre ő, a kiért évek múlva is sovárogva, esengve fordúl a Szerelemhez. De lírai költeményeinél, melyek úgy is mind első időszakából valók s a későbbiek magaslatára csak egyes sorokban vagy versszakokban emelkednek; sokkal szebb képet rajzolt s maradandóbb emléket állított szerelme hölgyének epikai alkotásai egyes hölgyalakjaiban, melyeket szenvedélyes előszeretettel rajzolt az imádott mintájára. »A deli Hajna, a szöghajú nyájas Etelka, szép Zenedő, szelid Enikő, bús Ida, – mondja Gyulai – mind a költő kedvesének eszményített képei. Zalán futásában a délszaki tündér panasza tulajdonkép a Vörösmartyé, Cserhalomban a kún ifjak énekeiben kedvesét dicsőíti, Egerben a haldokló Omár búcsúja saját szerencsétlen szerelmének hattyú-dala.« S nemcsak a kép, a keret is felejthetetlen neki, melyben azt meglátta s bámúlta: Bonyhád vidékét a bájos Völgységet is dicsőíti Zalán futása s egy szép helyében és Széplak még szebb bevezetésében.
Vörösmarty kézirata. (A költemény első fogalmazása.)
Egy kis gyermek halálára
első fogalmazásban
