A Rudolphiás
A Rudolphiás
Élete végén, bizonynyal első munkájának nagy sikerétől is buzdítva, még egy nagyobb elbeszélő költeményt írt, melynek teljes címe: Rudolphiás azaz a Habsburgi I. Rudolf császár viselt dolgának egy része. Hangmértékes és egyszersmind egyező-végezetes versekben. (Bécs, 1817.) Rudolfnak 1250–1278-ig viselt dolgait beszéli el benne. Ott harcol atyjával a szentföldön, Akkaronnál; atyja meghal sebeiben, Rudolfot pedig egy ősz s tudós scytha pap veszi pártfogásába. Ez mindenféle titkos földalatti folyosókon át kivezeti a tengerpartra, itt aztán hajóra szállva, elvezeti a Kaukazusba. Itt megint földalatti termekbe vezeti Rudolfot, temérdek kincset s mindenféle csodaszert mutogat s magyarázgat neki; majd Abaris, a nagy scytha bölcs szelleme jelenik meg előtte s megmutatja késő unokáit egész Ferenc császárig. A két utolsó könyv Rudolfnak Ottokárral viselt dolgait s a császári trónra jutását beszéli el. – A századvégi népies irányú epikai költészenek ez a kései terméke nemcsak az irány hanyatlását, hanem a költői feladatok teljes félreértését is mutatja. Bizonyos leleményt nem lehet tőle megtagadni, de egységes szerkezet még annyira sincs benne mint a Hunniásban. Horváth itt többet akart adni a krónikánál s valót és regényes kalandokat, sőt lehetetlen dolgokat vegyít össze; a sokféle titkos tudákosság belekeverésével pedig azt akarja bizonyítani, hogy a magyar nyelv íme »a magasabb tudományok« előadására is alkalmas. Előtte különben – mint az előszóban mondja – »mindegy akár epopeiának, akár históriának vagy románnak« tartják költeményét; előtte ezúttal a verses forma volt a fő. A Rudolphiást ugyanis 15 szótagú trocheusokban írta, páros rímekkel, – és ezzel külsőleg is szakított a régi magyaros iránynyal.
Balaton-Füred a jelen század elején.
