Verseghy Ferenc
Verseghy Ferenc
VERSEGHY FERENC írói és nyelvészeti működését a Martinovics-féle mozgalom szakította volt meg. Akkor őt is elítélték s csak 1804-ben jött haza az osztrák börtönökből. S már 1805-ben két munkája jelent meg: a németül írt magyar nyelvtan s a Révai ellen és egyszersmind a nyelvújítók ellen intézett Tiszta Magyarság.* Míg Révai szerint az íróknak lehetőleg változatlanul meg kell őrizni a nyelvnek régi szabályait és formáit: addig Verseghy, mint Herder tanítványa, a nyelvbeli fejlődés jogait vitatja. Ő azt kívánja, hogy »legyünk figyelmesebbek a természetnek szokott járására, mely parányi magból, kicsiny kezdetből csak lassankint visz tökéletességre mindent«. Szerinte »nevetséges volna azt kivánni, hogy most magyarul úgy beszéljünk és írjunk, a mint a régiek beszéltek és írtak«. »A nyelv eránt való vélekedésekben a most élő nemzetnek közakaratját ösmerem én legfőbb, legbátorságosabb és egyetlenegy bírónak; feltalálni ezt ama közönséges szokásban, mely a hasonló szókkal hasonló esetekben egyenlőképen bánik és a filologiában analogiának neveztetik.« Verseghy azt vitatta, hogy a teszek, hozok analogiája megköveteli az eszek, iszok alakokat, mert eszem, iszom éppen olyan tárgyas formák, mint teszem, hozom. Az eszem, iszom tárgyatlan használata az ő nézete szerint tót hatás eredménye. Viszont Révai az ikes ragozásnak megromlását tulajdonította idegen hatásnak.
Neuverfasste Ungarische Sprachlehre. – A tiszta magyarság, avagy a csinos magyar beszédre és helyes írásra vezérlő értekezések. – Emezt utóbb ő is kiegészítette egy toldalékkal, melyben Révai támadásaira felelt.
Révai magyar nyelvtanának címlapja. (Kisebbítve.)
Ma már tudjuk, hogy mind Révainak, mind Verseghynek volt az igazságban része. Abban Révainak volt igaza, hogy az ikes ragozás megkülönböztetése régi és eredeti magyar sajátság, mely régibb irodalmunkban még a legszebb szabályossággal föllelhető. Viszont Verseghynek volt igaza abban, hogy a régibb nyelv nem szabályozhatja a mait, s hogy a nyelvnek változása nem csupa romlás, hanem egyszersmind fejlődés, mely a régi szabályosságot új szabályossággal helyettesíti.
De ámbár Verseghy iskolai nyelvtanokban is érvényesítette fölfogását, az ikes ragozás kérdésében Révai lett a győztes. Ezt pedig Kazinczynak köszönhette, ki az ikes ragozáson mint újságon kapott, mely hozzájárúlhat az irodalmi nyelvnek finomításához s egy új válaszfalat állít az irodalom s a nép nyelve közé.
Minthogy Kazinczy abban is egyezett Révaival, hogy jottista volt az ypszilonista Verseghyvel szemben (botja: bottya): a nyelvújítók hosszú ideig a maguk táborához számították Révait s visszaéltek nimbuszával. Pedig ha kinyomathatta volna Révai a magyar széptollról (stílusról) szóló kéziratát, akkor látták volna, hogy az önkényes nyelvújítást ép oly keményen elítéli, mint ellenfele Verseghy.
»Ártalmas következéssel rettent«, úgymond, »az írónak maga elvéltében gőgösködő hiúsága: hogy az ő kezében vagyon a nyelv, ő annak az alkotója. Mert vesztett ízlésű s a nyelvben is nem eléggé járatos lehet, s azért könnyen eltávozhatik a szépségtől, a közönségestől. Az ilyen elhitt író, mikor maga akar teremteni, megveti a nyelvnek tiszta hibátlanságát, keveri a szólás módjait, s ő gondolta hasonlóságok után új nyelvet kohol magának.«
Különben már az Antiquitatesben elítéli a purizmust, az idegen szók üldözését; Grammatikájában is nem egyszer nyelvőrösködik s egy helyt így kiált föl: »A szerencsétlen újságok is terjesztettek s ma is terjesztenek némely szörnyű alkotású szókat. Így hálálják meg a hazának az előfizetők bőkezűségét!«
Révaival és Verseghyvel együtt tiltakozott a nyelvújítók önkénye ellen BEREGSZÁSZI NAGY PÁL is, ki különösen a szóképzésről írt fölötte értékes fejtegetéseket, előbb röviden, németül szerkesztett nyelvtanában, később tüzetesebben egy külön e tárgyról kiadott latin könyvében.*
Versuch einer magyarischen Sprachlehre mit einiger Hinsicht auf die türkische und andere morgenländischen Sprachen … von Paulus Beregszászi. Erlangen 1797. – Dissertatio philologica de vocabulorum derivatione et formatione. Pest, 1815.
)
Révai még nagy nyelvtana III. kötetét is nagyrészben megírta, továbbá a Magyar Deákságot vagyis irodalmat (l. k. a deákságnak története, II. a széptoll, III. cherostomathia), és tervezett egy magyar öszehasonlító szótárt (Vocabula Hungarica) – de mindezen terveit meghiúsította 1807-ben, 55 éves korában bekövetkezett halála.
Révai szobra az Akadémia homlokzatán.
Verseghy azonban még soká működhetett s több becses munkát kiadhatott. Köztük fontosabbak: négy kötetes latin munkája, mely a nyelvtanon kívül stilisztikát, retorikát, poétikát foglal magában,* továbbá Magyar Grammatikája (Budán, 1817.), A filosofiának talpigazságaira épített felelet a Nemzeti Múzeum nevében a magyar nyelv iránt tett… kérdésekre (Budán, 1818.), végre Tudományos Mesterszókönyve 1826.
Analytica institutionum linguae Hungaricae Buda 1816–7. – Verseghy munkásságát alaposan méltatta Riedl F. M. Nyelvőr IX.
Révai hírneve túlszárnyalta Verseghyét, mert azzal dicsekedhetünk, hogy a mi Révaink volt az első tudós, ki fényes eredménynyel alkalmazta a nyelvtörténeti módszert s ezzel megelőzte Grimm Jakabot, a német nyelv történetíróját. Azonban, mint helyesen mondja Révai életírója,* »a magyar tudomány története jogos büszkeséggel említheti mindkét fiát. Egyetlen európai nemzet sem dicsekedhetett ez időben két ily kiváló nyelvészszel, mint a milyen a nagy Révai és az ő méltó ellenfele: Verseghy«.
Bánóczi: Révai Miklós élete és munkái 334. l.
