Kazinczy agitátori munkája
Kazinczy agitátori munkája
Mind e mellett írói szenvedélye, agitátori heve éppen nem csüggedt. Kiszabadúlása után pár évre újra kezébe vette az irodalmi vezetés zászlaját, s az önkényt köréje csoportosúló régi és újabb írói nemzedék méltánylata s elismerése folyton táplálták becsvágyát s tetterejét. Az írói dicsőség fénye csábítóbban mosolygott felé, mint valaha. Leveleivel újra fölkeres mindenkit, a kit csak a nemzet élete, az irodalom mívelése, az ízlés fejlesztése érdekelnek. Lelki erejét, lankadatlan buzgalmát s rendkívüli fogékonyságát tisztán kialakúlt céljai, a klasszikai és nyugoti nemzetek irodalmának behatóbb tanúlmányozása és saját irányának helyességéről való mély meggyőződése egyre fokozták. A fogsága előtti Kazinczy agitátori munkássága most még erélyesebben s öntudatosabban nyilatkozik. Széphalmot pár évtizedre irodalmunknak mintegy középpontjává teszi, s innen árad szét a magyar míveltség ébredező fénye, a melyet minél gondosabb fordításokkal, folyóiratokkal, egy-két »lármás, de nemes tollcsatával« hisz mind jobban erősíteni s terjeszteni. Főtörekvése, hogy harcot indítson a magyar társadalmi élet pangása ellen, a sivár elmék s fásúlt lelkek tétlenségét megtörje, s ezért – mint írja – »felkönyörög a sorsot igazgató istenséghez, hogy álomkórságunkból engedjen valaha felébredni.« Minden ügyekezete arra irányúl, hogy fogékonyságot keltsen a nemzetben a nyelv mívelésének, az irodalmi stíl fejlesztésének, az ízlés finomításának, szóval a míveltség eszméinek haladása iránt; hogy az írókat egymásra és a közönségre utalja, az írói működést a nemzetiség erősbülésének hatékony tényezőjévé avassa s a nyugoti nemzetek irodalmának haladási irányát úgy állítsa nemzetünk elé, mint a mely a mi irodalmunk fejlesztésének is egyedüli helyes iránya lehet. A készületlenség, a melyet a magyar grammatikában, stilisztikában tapasztal, az ízléstelenség, a melyet könyvnyomtatóink működésében lát, a részvétlenség, a melyről a magyar könyvek iránt általánosan panaszkodnak, a magyar társadalom érzéketlensége, a mely minden eszmemozgalomnak szárnyát szegi: mind olyan akadályok, a melyeket el kell hárítania a haladás útjából. Kazinczy azt hiszi, hogy a merész neki-kezdés minden akadályokat legyőzhet; más nemzeteknél is a merész kezdők arattak sikert. »Ne hallgassuk – úgy mond – a mások javalását, ne a vádakat, hogy rontjuk, a mit segélnünk kellene; a bennünket hívó, a bennünket toló, a parancsoló istent hallgassuk keblünkben.« Azzal nem törődik, hogy véleményét a debreceni, erdélyi és dunántúli írók nem helyeslik; nem kívánja, hogy »mindnyájan egyarcúakká« váljunk: csak megindúljon a haladás munkája, az egységet, az egyszínűséget majd meghozza az idő.
)
)
)
)
