Budai Ferencz

Full text search

Budai Ferencz
BUDAI FERENC szováthi református prédikátor, Ézsaiás testvérbátyja, 1760 november 8-án született s java férfi-korában, 1802 október 28-án húnyt el. Tudományosan képzett s a külföldi irodalmakban is jártas ember volt. Toldy neki tulajdonítja a Kant philosophiája rostálgatását (1801. névtelenül); de a Budai szívesebben és többet foglalkozott történeti munkák búvárlatával. A koráig megjelent összes történeti forrásmunkákat átolvasta, jegyzeteket készített belőlük, s ezekből szerkesztette aztán: Magyarország polgári históriájára való lexiconát, mely azonban – Budai Ézsaiás kiadásában – csak halála után jelenhetett meg (1804–6. s újra 1866.) Három vaskos kötet a magyar történelemben a XVI. századig szereplő összes személyek betűrendes életrajzával. Bár az egyes történelmi adatok forrása külön-külön nincs megjelölve, a szerző rendkivüli lelkiismeretességénél fogva mindenben megbízható munka, melynek a későbbi historikusok és költők jó hasznát vették. (Innen merítette pl. Gyulai Pál is a Pókainé tárgyát.)
Befejezi a sort a Virág Benedek már említett Magyar századok (1808.) című munkájával, mely ha forrástanulmány tekintetében szegényebb is az utóbb említett munkáknál, a klasszikus írókhoz mért művészi szerkezete, hazafias szelleme s választékos előadásánál fogva a történelmi műpróza megalapítójául tekinthető.
Az irodalomtörténet-írás ez időszakban még nem ért el a fejlődés ilyen fokára, de szintén derék termékeket mutathat fel.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit