A nemzeti közhangulat hatása
A nemzeti közhangulat hatása
A XVIII. évszázad második felétől mind inkább magyarrá váló iskolai dráma jelzi az átmenetet az irodalmi drámára s a világi színpadra. Az irodalmi újjászületés első bajnoka, Bessenyei, Bécsben és Esterházán nyert színi benyomásai alapján írja első drámáit. Követői közül Zechenter Antal az első, a ki a Bessenyei buzdítására fordított drámái előszavában, a magyar színpad és színészet szükségességét fejtegeti, miután egypár évvel előtte, egy német nyelvű röpirat (Entwurf zu einem ungarischen Nationaltheater. In einer Rede an das Vaterland. Pressburg, 1779.) már lelkes szavakkal kardoskodott egy nemzeti színház fölállításának szüksége mellett. Süket füleknek beszéltek mind a ketten. Az udvar támogatására (mit ők emlegettek) gondolni sem lehetett. Főuraink nemzeti érzelmeit egészen átalakította Bécs levegője és Mária Terézia ügyes politikája. Az Esterházyak százezreket áldoztak az idegen művészetek oltárán. Erdődy gróf Pozsonyban tartott állandó színházat: olasz és német operákkal, némajátékokkal és ballettekkel. A Koháryak és a Pálffyak mint bécsi színházi vállalkozók, vagyonukat áldozták föl nagyúri kedvteléseinek. Vagyonos főuraink szívének egyetlen dobbanása sem érdekelte a haza elárvúlt művészetének ügyét!
Minden népnél felülről lefelé jövő hatások alatt indúlt fejlődésnek a színészet. Udvarok kegye, főurak bőkezűsége, közhatóságok áldozatrakészsége ragadja ki a vándor komédiásokat az élet köznapi árjából. Azok segélyével hódolhatott komolyabb céljainak, azok pártfogása útján vált a közmíveltség tényezőjévé. Nálunk nemcsak hogy nem számíthatott felsőbb pártfogásra, de sőt mindent a legelején kellett kezdeni: megteremteni a közhangulatot s aztán létrehozni a hiányzó magyar drámairodalmat meg az egész színészetet. Ez a munka csak irodalmi úton volt lehetséges, s hogy lassan termette meg gyümölcseit, okát az elfajúltságon kivül abban kereshetjük, hogy az irodalmi élet is csirájában volt csupán meg, s így szűk körön belül érvényesíthette figyelmeztető komoly szavát. Az eredmény még így is sokáig várakoztatott volna magára, ha kívülről jövő hatások föl nem rázzák »opium álmából« a nemzetet, s néhány író lelkes figyelmeztetéséhez nem szegődik szándéktalan segítségül a »kalapos királynak« azon rendelete, mely nyelvében az egész nemzetet emgsemmisítéssel fenyegette.
A magyar színészet nem volt lassan fejlődő intézmény nálunk, hanem a nemzeti közhangulat rögtönös alkotása. Ez magyarázza hosszas vergődését, tanácstalan kapkodásait, de csak ez érteti meg tüneményszerű tevékenységét, valamint első híveinek igazában apostoli buzgalmát.
