Igricek és regősök
Igricek és regősök
A fontos jogi ügyeket tartalmazó oklevelekben csak mellékesen, határjárásoknál, határsértéseknél és birtokadományozásoknál jönnek szóba, s a kancellária rendesen a joculator szó általános fogalmával jelöli meg őket. Nemzeti nevöket s a mulattatás mivoltát csak az általuk lakott telek neve sejteti velünk. Így a zalamegyeiek földje Igrichinek (1251–92), a pozsonyiaké Igrechnek (1244) említtetik; ugyancsak a bennök lakó joculatorokról nevezték el a krassómegyei Igrechyt, a borsodi Igrichit és az Aranyos vize mellett fekvő Igrechteluköt. Az igricnek vagy igrecnek ejtendő szót szlávból kölcsönöztük, hol hangszeren játszót jelent. De a mi alkalmazásunkban jelentette már a zeneszó melletti gajdolást és tréfálkozást is, mert különben az első magyar egyházi szerzők nem üldözték volna a bűnös igrecséget és igricbeszédet. Árpádkori énekmondóink eredeti nevét egy anjoukori oklevél tartotta fenn, melyben a budai várhoz tartozó birtok Regtelöknek, lakói királyi combitatoroknak, magyarul regösöknek neveztetnek (Poss.Regteluk … Combibatorum Regalium condicionariorum wlgariter Regus dictorum). A regösök soha nem hallott latin nevét valószinűleg az oklevél fogalmazója csinálta annak megértetésére, hogy a kinek a királyi mulattató regélt, széptörténeteket és epikai dalokat mondott, azokkal egyszersmind együtt mulatott és ivott. És ez régi hagyomány lehetett, mert már egy 1219-ki oklevélben is találunk egy Regus nevű tekintélyes udvarnokot. Sőt alig tévedünk, ha a regősöket egyenesen énekmondóink azon rendjének tartjuk, a kik nevök után ítélve már ősidőktől fogva a nemzeti hagyomány hivatásszerű őrzői voltak.
