A visszahatás eszközei

Full text search

A visszahatás eszközei
Más eszközök azok, a mikkel a visszahatás teljes diadalmat aratott. A szószék, az iskola, a sajtó csak megingatta az erejebíró magyar protestantizmust: a király, a katonaság, a földbirtokosság verte le, a jezsuitaság sugalmazása szerint. Nem fordulunk sem a Magyarország Panaszához, sem a Jezsusita Péterek titkaihoz, hogy a támadás, üldözés, mesterkedés annyi nemét jellemezzük, mert hiszen annak riadó jajja, ennek kavargó gyűlölete fölötte sötéten színez: hanem csak a történeti tények mellett maradunk. Már Forgách nem egyszer követett el visszaélést, hogy a régi egyházat istápolja, mint az 1604. hirhedett XXII-ik cikkely betoldása által, már Pázmány nem egyszer élt a fogással, hogy maga helyett egyenesen a királyt léptette sorompóba, mint a pozsonyi protestánsok ellen, hiszen a nemzeti küzdelmek a vallásos sérelmeket mindig lobogójukon viselik, s már Alvinczi Péter (1620.) Magyarország Panaszában olyannak festi az időt, hogy az élők megirigyelhetik a holtakat, mert a templomok elfoglalása, papok elkergetése, keresztelések és temetések eltiltása gyakori dolog; már Szenci Molnár a Bekeczi új templom felszentelésében panaszosan írja, hogy az igaz hivőknek a Krisztus keresztzászlója alá kell sorakozniok és a világ fejedelme ellen kell csatázniok és viaskodniok; de a visszahatás a hetvenes évektől fogva, a bécsi, nikolsburgi és linci békekötések és királyi eskük ellenére, rombol a protestantizmus alkotásai közt. A mikor a szerencsétlen Wesselényi-Nádasdy-mozgalmat vérbe ölik: a király, a zordon I. Lipót, szabad kezet enged katonáinak és jezsuitáinak a protestánsok irtására, s a Caraffák, Cobbok, Spankauk, Rothalok, Volkrák az idegenek vérgyűlöletével a magyarok iránt, rohanják meg a protestánsokat, veszik el erőszakosan iskoláikat és templomaikat, vagy a földbirtokosok üldözik el a tanítókat és papokat a földesúri jogok örve alatt.

Alvinczi Péter névaláírása

Pécsváradi Péter vitairatának címlapja. (1629.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit