Apácai székfoglaló beszéde
Apácai székfoglaló beszéde
Tanítói állását De studio sapientiae, a bölcsesség tanúlásáról, című latin nyelvű értekezésével foglalta el. »Inkább a köny, mint a szónoklat illik hozzám, midőn a magyar nemzet örök gyalázatára elfordult szemekkel, de kénytelen vagyok nézni a nyomorúltság, a szégyenletes tudatlanság s tehetetlenség roppant tengerét, mi által el lőn érve, hogy nem a fegyver ereje, nem a leigáztatás joga, hanem önként, aluszékonyságunk, tudatlanságunk, érzéketlenségünk következtében nem látjuk meztelenségünket, szükségeinket, szegénységünket«. S mi ez élénken kiszínezett visszás állapotok szülő oka? Az, hogy a hazai iskolák mind rosszul vannak szervezve, maga a gyulafehérvári is. S részletes tervet ajánl a gyökeres javításra. Kartársai a kezdő fellépésében csak a szerénytelenséget látták, de nem vették észre és nem méltányolták azt az igazi buzgóságot, azt a rajongó lelkesedést, mely őt nagy céljáért: az iskola reformjáért eltölti. Ennek áldozata ő nemcsak tüzes lelke minden hevületét, hanem egész törhetetlen munkaerejét, elméje minden gondját, gondolatját. Apácai tudós és tanító, ki a jól szervezett iskola útján akar tudományt és nemzeti kultúrát terjeszteni, kinek az iskola állami és társadalmi tényező a nemzetiség emelésére. Nagy művét is az iskolának írta; nem egyéb az, mint a magyar ifjúság számára készűlt tankönyv a tudás összes ágairól.
