Az öreg Gradual
Az öreg Gradual
Az unitáriusok és szombatosok énekei csendes támadásképen érintették a két protestáns felekezet énekeit, melyek amúgy szabadon fejlődtek, s ellenőrzés nélkül gyarapodtak. Gyűjteményeink szerkesztői, majd kiadói minden kritika nélkül válogatták össze e folyton működő irodalomnak legújabb termékeit. Ez ellenőrző fegyelem híján a protestáns egyházi éneklés a legnagyobb zavarok elé nézett, s nemcsak azért, mert az egyes gyülekezetek szertartásai sem egyeztek meg, annál kevésbbé lehetett az egész ország szertartása egyöntetű, hanem főképpen azért, mert dogmáikkal ellenkező tanításokat tartalmazó énekeket is közönségesen énekeltek. Az »orthodox ecclesia«-nak nagynevű papja, KESERŰI DAJKA JÁNOS szánta magát a protestáns énekügy rendezésére, s terveinek megnyervén buzgó fejedelmét, I. Rákóczi Györgyöt, legott munkához látott. Bekövetelte az írott graduálokat, s így az egész ének-készletet megbírálva, megkezdte a hivatalos graduál szerkesztését. Munkája javarészét sikerűlt elvégeznie, de halála megakadályozta műve befejezésében, mely feladat utódjára, az érdemekben és tudományban ép oly kiváló Gelei Katona Istvánra maradt. Így készűlt el s jelent meg 1636-ban Gyulafehérvárt az Öreg Graduál, melynek 200 számozott s a fejedelemnek sajátkezű dedikálásával ellátott példányát a nevezetesebb gyülekezetek, valóságos fejedelmi ajándékul megkapták. E tekintélyes külsejű, hatalmas mű rendet teremtett, megszabta a himnuszok szövegét, az istenitisztelet rendjét, de a pszalmusok ellen már nem tudott sikerrel küzdeni; Szenczi Molnár fordítását nem tudta ellensúlyozni a régi hagyományos prózai szöveggel. Hatása inkább Erdélyre s a Tiszamentén fekvő magyarság területére terjedt ki, mely szervezetileg és földrajzilag közelebb állott az erdélyi reformációhoz. A Duna mellékén, főként a Dunántúl az Öreg Graduál mélyebb nyomot nem hagyott maga után. Régebbi s nagyobb tekintélyű hagyományok állottak útjába, melyek egyszersmind táplálták az írott graduálok tiszteletét s továbbra is ösztökélték a graduál-írókat újak és újak szerzésére. Különben is a Dunántúl graduáljai konzervatívebbek lévén mind szerkezetökben, mind az énekek megválasztásában: kevesebb szükség volt akár reformra, akár ellenőrzésre. A rítus egyöntetőbbé tételére azonban az egész magyar reformációra tagadhatatlan jó hatással volt s énekköltészetünk történetében is nevezetes emléket hagyott. Az énekszerzők s a meglévő gyűjtemények kiadói, azért tovább is írták és adták ki énekeiket és gyűjteményeiket s a nagyközönség otthoni ájtatosságában szívesen használta elrongyollott cancionaléit és impressumait, melyekhez a kéziratos énekes gyűjtemények még egyre használatban maradtak. A bennök lévő ének-anyag egyre változott, hol bővült, hol szűkült, de szerkezetük maradt a régi, a százados hagyomány által megszerzett énekek s körülöttük az újak, melyek egy-egy gazdagabb adományú énekszerző hárfájáról zengve, állandóbban meg tudták hódítani a gyülekezetek buzgó tagjait.
