Babocsay Izsák
Babocsay Izsák
Nagyon keveset tudunk Nemes és Vitézlő BABOCSKAY IZSÁKról, a Fata Tarcaliensia szerzőjéről. Maga mondja el, hogy Tarcal városának »hites Nótáriusa« volt s munkája egyik kéziratához csatolt jegyzetéből tudjuk, hogy 1702-ben 56-ik évében járt. Thaly közleményeiből arról is értesülünk, hogy Babocsay a XVII. század kilencvenes éveiben a tareli fiskális szőllők inspektora volt, s hogy e hivatalát II. Rákóczi Ferenc alatt is viselte, noha 1705-ben már nagyon súlyosnak érezte a kor s a betegség terhét. (Századok 1847.)
Az 1670-ik évtől kezdve az 1700-ik év szüretjéig viszi »lengeteg Historiácskáját« a szent Jehova áldását kérve a feltetszett új saeculumra. Mert az elbeszélésében letárgyalt harmincegy esztendő ugyancsak áldatlan volt az egész országban s különösen Tarcalon s a felső-Tisza vidékén. Kuruc, labanc, német s véghelyi török felváltva vagy olykor együtt pusztították a területet és a »tokaji portusnak közönséges útjába eltapodásra vettetett Tarcal városát«. Oly nagy volt a kuruc időkben a nyomor és a veszedelem, hogy 1680-ban Tarcal behódol Egerbe, évi adót fizetve a töröknek, mert sehol sem volt »Istenen kivül semmi oltalombeli bizodalom«. Néhány év múlva »az idegen német nemzet vas jármába szorúl a lakosság nyaka«. E szomorú, de mozgalmas évekből temérdek jellemző és nem csupán a tarcali történetre nézve fontos adatot őrzött meg számunkra a tarcali jegyző. Nagyon terjedelmesen beszéli el az 1697-iki kuruc lázadást. Thököly ekkor már évek óta bújdosott, de az elégületlenek vezetői a Tisza vidékén az ő hűségére eskették a felkelőket. Akkor még az ő nevéhez tapadt az utolsó szabadságharc emlékének varázsa. Babocsaynak nem tetszett e mozgalom; bármily jámbor protestáns volt s bármily súlyosnak érezte az idegen nemzet jármát, a békés időket igen nagyra becsűlte. Nagyon jellemző a szőllők inspektorára névze az a kifakadás, hogy a lázadók »drága finom aszúszőllő-borokat minden kimélés nélkül tanquam asini ad lyram szörnyű lakomázással pazaroltak«. Kazinczyék »gyilkolónak« nevezték a »szegény« Babocsay stílusát. Ma már nem szükséges a kényes stilista szempontjából bírálni a tarcali jegyző művét. Jegyzőiesen kimért beszéde és bő kenetessége jól illik tisztes, patriarkhális alakjához, melyet lehetetlen meg nem szeretnünk.
