SZAKMÁNYMUNKA
SZAKMÁNYMUNKA
Azt jelenti, hogy a munkaadó és a munkás egy meghatározott munka elvégzésében és az érte járó bér összegében állapodik meg. A 19. században még többnyire átaljában végzett munkát említenek. Ez a bérezési forma a 17. században jelenik meg a statútumokban, szabályzatokban. Eleinte a szőlőhegyi munkák bérezésében éltek vele mind gyakrabban. Robotmunka meghatározásánál a középkor óta előfordult, hogy nem a robotnapok számát, hanem meghatározott terület munkálatait rótták ki az úrbéres jobbágyokra. A 18. század végén és a 19. század folyamán mind gyakoribbá vált a rétkaszálás és szénacsinálás munkáinak kivetésében is. Tájanként és üzemtípusonként eltérő ütemben terjedt el. A kisjenői uradalom (Arad m.) az 1860-as évek elején szakmányban kaszáltatta 10 ezer holdas rétjét és lucernáját, de a bükkönyt napszámosokra és havi béresekre bízta. Arad, Temes, Torontál, Bács-Bodrog megyében csaknem kizárólagos volt a szakmánybérezés a 19–20. század fordulóján. Pest, Csanád, Csongrád megyében is túlsúlyba jutott, akárcsak a dél-erdélyi Szászföldön (Milhoffer S. 1898; Paládi-Kovács A. 1979a: 116–117).
