TERMÉSZETI SZELLEMEK
TERMÉSZETI SZELLEMEK
Olyan természetfeletti lények, amelyek valamely természeti hellyel, jelenséggel szoros kapcsolatban vannak, ott tartózkodnak, tevékenységük, hatáskörük, esetleg uralkodói fennhatóságuk arra terjed ki. A magyar néphitben kevés nyomuk van; ezek általában átvételek nyelvszomszédainktól, meglehetősen „későn” ahhoz, hogy igazán meghonosodhassanak, mint ezt már Róheim Géza megállapította (1925: 100–107), összefoglalván a magyar természeti szellemek adatait. Minden szomszédunk – lényegében egész Európa – ismer természeti szellemeket, csakúgy, mint nyelvrokonaink. Különösen az erdei szellemek igen sokfélék: „vadember”, „vad asszony” a német nyelvterületen, „erdők anyja”, „erdők ura”, „erdei asszony” és egyéb erdei lények minden szláv népnél és a románoknál (Mannhardt 1876–1877; Harva 1913; Paulson 1961; Hultkranz 1961). Feltehetően voltak a honfoglaló magyarságnak is természeti szellemei, de nem tudunk sajátosan magyar vonások fennmaradásáról. A magyar néphit erdei- és víziszellemszerű lényeire egyaránt jellemzőek az általános európai vonások: a természet – emberi világtól elkülönülő – világában élnek, a természet, az állatvilág jegyeit viselik, állatias külsővel rendelkeznek. A rájuk vonatkozó hiedelmekben az emberi és a természetfeletti világ, a kultúra és a természet ellentéte fejeződik ki. Az erdőbe, a vízbe: a természetbe csalogatják az embert, ugyanakkor az ember a kultúra tárgyaival szelídíti őket magához; máskor kiengesztelő, áldozati jellegű gesztusokkal közeledik hozzájuk. Mindez általános, minden nép hasonló hiedelemlényeire jellemző vonásuk.
