GYÖRGY, ÁPRILIS 24.

Full text search

GYÖRGY, ÁPRILIS 24.
Sárkányölő Szent György ünnepe. A népmesék és az antik hitregebeli fogantatású legendák Szent György-alakjának történeti hitelességét a tudományos kutatás nem tudta igazolni. Ezért századunkban az illetékes pápai kongregáció Györgyöt törölte a szentek jegyzékéből. Ennek ellenére a magyar művelődéstörténetből és néphagyományból kitörölhetetlen a vitéz szent kultusza és tisztelete.
Szent György évszázadokon át a lovagok, lovas katonák, fegyverkovácsok, szíjjártók, vándorlegények, lóval is foglalkozó parasztok, újabban a cserkészek patrónusa volt. Tápiógyörgye faluban még a 20. század elején is Szent György napján misét mondtak a bevonuló legényekért, amelyen a regruták meg is áldoztak. Utána a határban kalapjukkal a négy világtáj felé suhintottak, hogy jó katonák legyenek.
Szent György napja a magyar hagyományban a kikelet, a tavaszkezdet ünnepe. Az állatok kihajtásának ideje. Profán szokásaival, valamint az elöljárók választásának és az alkalmazottak, cselédek fogadásának kérdéseivel e helyen nem foglalkozunk.
Az ószövetség az ég áldásának, a termékenység jelképének és eszközének tekintette a harmatot. Ezzel függ össze a szentgyörgyharmat szedésének és alkalmazásának gyakorlata és képzetköre.
Az ország legtöbb vidékén akadtak olyan falvak, amelyek Szent György-nappal kezdődő fogadalmi időszakot tartottak.
A határjárás és a határjelek megújításának szokása sok helyen húsvét helyett Szent György napjához kötődött. Legtöbbször mise, eskütétel, áldomás kapcsolódott hozzá.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit