BÚCSÚ, BÚCSÚJÁRÁS
BÚCSÚ, BÚCSÚJÁRÁS
Az ótörök eredetű búcsú szónak többféle jelentése él a magyar nyelvben. Jelent bűnbocsánatot, búcsúvételt, zarándoklatot, átvitt értelemben sokadalmat. Így nevezik a templom védőszentjének évenként ismétlődő ünnepét is. Fejezetünkben a templomünneppel röviden, a zarándoklattal bővebben foglalkozunk.
A magyar néprajzi irodalomban nem következetes a búcsúnak nevezett ünnepek, események, szokások megkülönböztetése. Legtöbbször keverednek a falusi templombúcsúkra és a kegyhelyeken tartott szentbúcsúkra vonatkozó adatok. Szendrey Ákos osztályozási törekvése nem a leglényegesebb jegyeket vette alapul, és mindent összemosó adatgyűjteménye jelentősen növelte a fogalmi bizonytalanságot (Szendrey Á. 1940: 87).
A német nyelvben eleve más-más szót használnak a kétféle búcsú jelölésére. A templombúcsú: Kirchweich, Kirmes, a zarándoklat: Wallfahrt. Ezzel szemben a magyar nyelv ugyanazzal a szóval, a búcsúval jelöli a két különböző ünnepet.
A nép érezte a különbséget a búcsú szó kétféle jelentése, illetve a kétféle búcsú között. Ezért, ha szüksége volt rá, magyarázó szerepű jelzővel használta a búcsú kifejezést. A délalföldi katolikus parasztság például a templombúcsút torkosbúcsúnak, a kegyhelyek zarándoklattal felkeresett búcsúit pedig szentbúcsúnak vagy szentesbúcsúnak nevezte.
Ajánlatos tehát, hogy jelző alkalmazásával a néprajzi irodalomban is megkülönböztessük a kétféle búcsút. Tanulmányunkban példaadási szándékkal, a katolikus községek legfontosabb társadalmi ünnepét, az ún. falusi búcsút templombúcsúnak, vagy találó népi kifejezéssel torkosbúcsúnak, a kegyhelyek vallásos sokadalmát pedig szentbúcsúnak nevezzük.
