PARAFERNUMLEVÉL
729PARAFERNUMLEVÉL
Az eddigi egyezségek – amint említettük – a végrendelkezés teljes vagy részleges „megelőlegezését” jelentik. Azokban a közösségekben viszont, ahol a praktikus szükségletnél lényegesen nagyobb mennyiségű és fényűzőbb minőségű tárgykészlet fejezett ki presztízsértéket, s a leányt teljes mértékben ki is elégítették a lakodalomkor átadott stafírunggal, ennek szerződés érvényű „leltárba foglalása” alakult jogszokássá. Bár van adatunk máshonnan is a vőlegényes házhoz átszállított tárgyak jegyzékbe foglalására (például Hódmezővásárhely – Kiss L. 1981: II. 159), csak a Székelyföldről publikált parafernum- (perefernum-) levelek bizonyítják a hozományleltár önálló típusú magánokirattá formálódását mint jogszokást. A parafernum – a menyasszony kiházasításakor adott tárgykészlet és naturáliák teljessége – szertartásos összeírásának, értékbecslésének szokása már a 18. században jellemző volt (amennyire ezt a fennmaradt szövegek sejteni engedik), s a Székelyföld jelentős részén a 20. században is megmaradt a lakodalom hangsúlyos szokáselemének. Aprólékosan és tételesen belefoglalták a parafernumlevélbe a menyasszonnyal adott holmikat, s összegezték azok értékét, ügyelvén arra, hogy „a leánytestvérek lehetőleg megközelítően egyenlő értékű holmit kapjanak, s a parafernummal ezt bizonyítani is tudják” (Csíkménaság – Kerékgyártó A. 1989: 79). Bár a 20. századi parafernumlevelekbe olykor-olykor (igaz, inkább csak utólag) a leánynak a földörökséghez való jussát is belefoglalták, így igazodván a törvényi örökléshez, a kiházasítást igazoló leltár jelleg két évszázad alatt alig változott (lásd pl. Hasszmán P.–Kósa-Szántó V. 1976–1977: 343–351; Kós K. 1981: 471–478; Kerékgyártó A. 1989: 71–163; Balázs L. 1994: 7480).
