A FALUSI NÉPESSÉG A SZOCIALIZMUSBAN
A FALUSI NÉPESSÉG A SZOCIALIZMUSBAN
A megváltozott kutatási légkörben, harmadik irányként, ismét felmerült a legfrissebb falusi változások feltárásának igénye.
Kardos László (1969) nagy visszhangot keltő monográfiát írt Bakonycsernye vallásos életéről, amelyben kevés nyoma volt az ateista eszmeiség térhódításának, jóllehet az anyagi gyarapodás jelei nyilvánvalóak voltak. Hoppál Mihály (1970) leírta a kommunikáció alkalmainak és köreinek módosulását Gyöngyösvisontán, ami a népesség szélesebb körű munkavállalását és iskolázását követően következett be, s megváltoztatta a generációk tudásának értékét, kommunikációs vákuumot teremtve az idősebbek körül.
1971–1975-ben az MTA Néprajzi Kutatócsoportjának munkaközössége végzett nagyobb szabású terepmunkát Varsányban Bodrogi Tibor irányításával. Az eredmények 1978-ban jelentek meg (Bodrogi T. 1978). A cél a társadalmi lét átalakulásának megragadása volt különböző életszférákban, és azok egymással való összefüggésében. A témák meghatározása, az adatfelvétel módja az egykorú európai közösségtanulmányok mintáját követte, és a résztvevők nagyfokú szabadságot élveztek mind a téma felfogását, mind az anyaggyűjtés módját illetően. A megszületett kötet egy, a statisztikai mutatók szerint „átlagos” falu viszonyait mutatta be, amelynek lakossága a paraszti léttől a munkáslét felé elmozdulás állapotában volt, s ez megmutatkozott a létfenntartás módjában, a generációk viszonyában, az életkeretek alakításában, az értékrendben. A munka eredményei a Magyarországon kutató angol és amerikai szociálantropológusok műveinek társaságában beépültek a nemzetközi tudományosságba (Hollós, M.–Maday, B. C. 1983). Az Ethnographiában lezajlott vita pedig azt mutatta meg, hogy mennyire eltérően közelít a társadalomnéprajzi problémafelvetéshez és módszerekhez egyfelől a történész, másfelől a közgazdász és a szociológus (Jelenlegi 1979).
A társadalmi átalakulás jellege, mozgatói, következményei iránt széles körű volt az érdeklődés. Tükrözte ezt több, a társtudományok művelőivel együtt folytatott vita (Jelenkutatás 1972; Filep A. 1973; Paládi-Kovács A. 1973), a kulturális jellegváltás tényezőinek áttekintése „akkulturáció” néven (Voigt V. 1978), vagy az életmódváltozás 64felvázolása (Sárkány M. 1981; Szuhay P. 1994). Nagy érdeklődés nyilvánult meg a munkakooperációkra, a közösen végzett munkákra irányuló néprajzi kutatás iránt, amely a leírás módját finomította (Szabó László 1967), az aktualitása pedig először a termelőszövetkezeti munkaszervezés lehetőségei és igényei (Heckenast J. 1969), majd a „legális” gazdaságot körülvevő gazdasági tevékenységek megértésének szükségessége szolgáltatta (Sík E. 1988). A foglalkozás-, az életstratégia-váltás és az egész magyar társadalom fogyasztási javak iránti „kereslete” szemszögéből vetette fel a nyugdíjas generáció szerepét a magyar faluban Paládi-Kovács Attila (1996: 153–163). A nyert információk arra engedtek következtetni, hogy a társadalmi alakulásnak több útja van Magyarországon, amelyek jelentőséggel bírhatnak a jövőt illetően is (Sárkány M. 1984).
Ilyesfajta következtetés levonását az tette lehetővé, hogy az említett társadalomnéprajzi vizsgálatok hasonló kérdésekre választ kereső szociológiai, településföldrajzi kutatások környezetében folytak (H. Sas J. 1976; Losonczy Á. 1977; Enyedi Gy. 1980; Vágvölgyi A. 1982; Szelényi I. 1992), ha azoktól volumenükben el is maradtak.
