Kakas hazaérkezése 1586 őszén külföldi tanuló-útjáról. – Fogadtatása családja körében és a fejedelmi udvarban. – Kolozsvár magyarságának kialakulása. – Kakas házasodása. – A feleségével kapott piaczi ház. – Kakas haladása, gazdagodása és hivatali foglalatossága.
Eseményszámba ment, midőn az ifjú Kakas 1586 őszén hazatért szülővárosába, hol édes anyja várt rá legtürelmetlenebbül. Nemcsak mivel már rég nem látta, hanem mert házai és vagyona gondozását, s a gazdaság ezerféle terhét immár egyetlen fia levehette vállairól. Különben is elöregedett az utolsó években, a mióta özvegységben élt s bár a városon mindenki tisztelte, nagy szükségét érezte a hazatérő fiú férfitámaszának. Igaz ugyan, hogy Kolozsvártt élt Kakas Mihály is, néhai urának atyjafia, de ez elfoglalt, izgága, veszekedő természetű ember volt, a ki folytonos perlekedésben állott a tanácscsal és várossal, s így bizony nem igen szerették. Pedig ha egyéb nem, az is nagy gondot adott Kakasnénak, hogy a fejedelmet illően fogadhassa házában s ő kapja a legjobb húst, meg bort asztalára,valahányszor Kolozsvárra jött.
Ámde Kakas Istvánt nem elégíték ki e kicsinyes gondok és foglalatosságok, s méltán. Neki magasabb törekvései voltak, semhogy a polgárias élet örömeivel beérte volna, s nem azért tanult annyit, hogy itthon kapáltasson, bort szűrjön vagy abban gyönyörködjék, miként gazdagodik napról-napra joban. A pénzt (bármennyire szerette is) ő csak eszköznek tekinté arra, hogy kényelemben éljen, de tanultságát a haza javára szánta s a közpályán óhajtá érvényesíteni. A külföldről hazajött fiatal juris utriusque doctor jogosan álmadozhatott fényes jövőről, de eleget látta a világban, hogy a jólét és anyagi függetlenség nagy tényezői az előhaladásnak és tisztességszerzésnek. S mivel boldogulását anyja is szívén viselte és belátta annak jogosságát, hogy fia önállósítsa magát, elhatározta, hogy kiadja atyai örökségét, melyet eddig távollétében gondozott. A szent ünnepek után, 1587 elején ment végbe előbb otthon, majd (februárius 7-ikén) törvényesen a kolosmonostori convent, mint hiteles hely előtt az osztozkodás, melyre őt «anyaszeretete és okos emberek tanácsa» ösztönözte. E szerint özvegy Kakas Andrásné átengedi fiának és leányának Katalinnak (Eötvös András kolozsvári esküdt polgár feleségének), néhai ura házai, szőllei, földjei, erdei, ezüstmarhája, pénze s egyéb ingó-bingó vagyona őket megillető részét. Ezenkívül Eötvös a feleségével kapott piaczi kőházat, minthogy a tőszomszédságában amúgy is volt háza, sógora kérésére neki örökáron eladta s árát tőle készpénzben meg is kapta.
Miután vagyoni ügyeivel rendbe jött, Kakas a gyulafejérvári fejedelmi udvarba ment, hogy ott az állami élet pályáján tehetségének megfelelő működési tért keressen. Hanem, hogy boldogulhasson, előbb a kormányzás százféle részleteivel s a közigazgatás ágas-bogas szervezetével kelle gyakorlatból megismerkednie s így a szolgálat legalsóbb fokán kezdenie. Ezért előbb egyszerű cubiculariusa az ifjú Báthory Zsigmondnak, majd két évre rá kincstartója s új hivatását olyan hűségesen teljesíté, hogy elismeréseül kolozsvári birtokait és szőlőföldjeit a fejedelem örök időkre felmenté minden dézsma alól.
10. BÁTHORY ZSIGMOND FEJEDELEM ALÁÍRÁSA.
Igazán neki való hivatalba azonban Kakas csak az utána következő évben (1590 őszén) jutott, midőn őt Báthory a fejedelmi ítélőszék assessorává nevezte ki. Most már csak feleség hiányzott a teljes boldogsághoz. De hiába ajánlották nénik és atyafiak a város legszebb leányait, s czéltalan incselkedtek vele gyermekkori játszótársai, kik hosszú távolléte alatt viruló hajadonokká fejlődtek. Már ő csak egy fiatal özvegyasszonyra vetette szemét, mert senki társaságában nem érezte olyan jól magát s a mellett a város tán legmódosabbika is volt, egyikéből ama kolozsvári unitárius patriciusi családokból, melyek erősen összeházasodva a szászokkal, a városnak ez időben oly sajátos jelleget adtak.
Mert Kolozsvár megmagyarosodása s társadalmának átalakulása ép a Kakas István gyermekkorában indúlt meg, mindig több tért hódítva s nagyobb erőt szerezve. A város magyarsága sok áldatlan viszálykodás után Hunyadi János korában lépett unióra az akkor még erősebb szász renddel. De azért a vetélkedés, nyelvi surlódás és irigykedés egyre tartott köztük, s azt csak János Zsigmond fejedelem kormánya szüntette meg 1568 pünkösdjére egy bölcs és igazságos törvényszéki ítélet útján. Ez egyenjogosítá a magyarokat a szászokkal, úgy hogy a plébános váltakozva magyar s utána szász legyen, az iskolában szász rector mellett magyar lector tanítson, a nagytemplom is hol a magyarok, hol a szászok kezén álljon, a szerint hogy a városi főbíró egyik évben magyar, a másikban szász, s a centumpaterek fele is mindenkor a magyarok közül választassék… elrendelvén ezt a jogos páritást a közigazgatás és a polgári élet legapróbb mozzanatáig, egész a városi kapuk kulcsa kérdéséig, a mit úgy oldottak meg, hogy két kulcsot csináltattak, egyiket a magyarok, másikat a szászok megbizottja őrizvén gondosan.
S akárhogy morogtak is e végzésért a szászok, az átalakulás sokkal simábban ment, mint azt maguk az öntudatra ébredt s erőhöz jutott magyarok is remélhették. S ez természetes is, hisz nemcsak érdekkörük volt azonos, de szokásaik, hagyományaik és viszonyaik minden körülménye. Egymásba házasodva éltek, dolgoztak a czéhekben és mezőkön, imádkoztak a templomban s temetkeztek a cinteremben századokon át s a szászok és magyarok egyaránt büszkélkedhettek kiváló polgárokkal és férfiakkal. Az átmenet a szász életről a magyarra persze conservativ módon történt, görcsösen ragaszkodván mindenhez, a mi a családi körülményeket és régi szokásokat illette. Hiszen a legtöbb magyar család egyik feje még szász volt s ha egyéb nem, az maradt legalább életmódja. Ez az oka aztán, hogy ámbár Kakas Istvánnak már az apját kifejezetten a magyarok közül választják esküdtpolgárrá, fia még bizonyos nyomatékkal említi, hogy német szokások szerint él. Egyik rokonukat is Baráti Jánosnénak hívta mindenki az életben, de már az adókönyvbe még a magyar rovók is «Hannes Münichin» néven írták be. S ez a példa éppen nem magában álló e tekintetben.
Kakas szíve választotja a kaczkiás Baráth Zsófia vala, néhai Wolfart István kolozsvári főbíró hátrahagyott felesége, kivel még az őszön meg is tartotta a lakodalmat. Hanem az asszony különben is előkelő családból származott. Nagybátyja, az öreg Baráth István több ízben volt a város főbírája, anyja pedig Baráth Jánosné a Kakasék háza mellett lakott. A jó Borbála nénire Kakas István is jól emlékezett gyerekkorából, mivel nagyon szerette és sokat kényeztette, midőn édes anyja egy-egy kölcsön-tojásért vagy egyéb apróságért hozzá átküldözgette. Az új asszony nénje, Baráth Katalin meg Dávid Ferenczhez, az unitáriusok superintendenséhez ment férjhez, de miután vele nem élt boldogan s elvált, másodszor Bácsi Péter vette el.
De feleségével Kakas nemcsak kiterjedt új atyafiságot, hanem új vagyont és házat is kapott. Ebbe hurczolkodott most át, bármily nehezére esett is kiköltözködnie abból az atyai házból, melyben született s eddig lakott, édes anyjáé közelében.
11. KAKAS KOLOZSVÁRI «KANDALLÓS» HÁZÁNAK (MÁR LEROMBOLT) HOMLOKZATA.
Ez a feleségével kapott ház a piacz átellenes keleti oldalán állott a középútczai saroktól másodikul, Beck János örökösei és Gellyén (Bogner) Imre háza között s úgy régisége, mint dísze a város legnevezetesebb patriciusi házává tette. Sokan lakták és bővítgették a század eleje óta, de azért nem volt nagy. Mindössze négy-öt szobát láthattunk benne úgy földszinten, mint emeletén, de a mi a szemlélő figyelmét lekötötte, az a sok faragás, czímer, ajtókeret és kandalló, miben lépten-nyomon gyönyörködhetett. Mind ennek nagyrésze néhai Seres János kolozsvári kőfaragómester műve volt, ki Wolfart megbízásából csak azelőtt nyolcz évvel fejezte be az emeleti rész művészi díszítéseit. Csakhogy az alsó lakás sötét, kényelmetlen maradt, s azért most Kakas két ajtót vágatott az udvarra, szép piros kőkeretébe felvésetvén ősi czímerét, a másik ajtó fölé pedig nevének kezdőbetűit, sőt megnagyíttatta az udvarra néző négy ablakát is, melyeknek faragása midnegyiknek más-más. Ezek a ház legnagyobb terméből, a zodiacus-szobából nyiltak, így nevezve az égi csillagkör alakjairól, melyek művészies elrendezéssel a boltívek alján csinos paizsokban, ember-magasságnyira körítették a szobát. Két ily csillagkép a boltozatra jutott s e kettő közé illesztette Kakas szép teljes czímerét, melyen a sisak fölött szárnyak is láthatók, mint nagyobbik gyűrűpecsétjén. S mikor aztán ezzel elkészült, megnyerte a fejedelmet arra is, hogy házát (melyet talán meg is mutatott neki) mentessé tette mindenféle beszállásolás kötelezettsége alól, azért a hűséges szolgálatáért, melyet kezdettől fogva «kész szívvel, lélekkel tanusított iránta s a haza iránt», de egyúttal azért is, hogy hivatásának kényelmesebben és jobban élhessen.
12. KAKAS KOLOZSVÁRI HÁZÁNAK UDVARFELŐLI AJTAJA.
Új állásában Kakas a felebbviteli pereket intézte és jogi ismereteinek bizonyára nagy hasznát vették, hisz alaposabb képzettségű kortársa nem volt, s így még élete végén is méltó büszkeséggel emlegethette, hogy egész Erdélyországban egyedül jogtudor. De a mint egy kis szabad ideje támadt vagy vége lett egy-egy törvénykezési ciklusnak, szalad haza Kolozsvárra, hol felesége gyakran rászorult támaszára.
Vagyona, atyafisága, állása és összeköttetései révén Kakas mind nagyobb tiszteletet vívott ki magának a társadalomban, mely irígy bámulattal tekintett arra a férfiúra, ki házába fogadja az ország fejedelmét, sőt kölcsönökkel is kisegíti szorultságában. S ő mindezt ki is tudta használni előnyösen a maga czéljaira és javára. Élelmes természete folytán mindenből pénzt csinált, a miből csak lehetett s a kor gyakorlatiasabb felfogása nem is ütközött meg rajta, ha Kakasékat űzérkedni látta. Ez becsületes, nemes módja volt a meggazdagodásnak, hisz még néhai Izabella királyné is hízott marhákat hajtatott a bécsi vásárra, s dunántúli főuraink is ekként értékesítették termelésök többletét. Így gazdálkodott az «új nemes» Kakas István is, mint sokan élelmesebb kortársai közül, s ha valamit feleslegükből pénzen eladtak másoknak is, az volt róla polgártársaik felfogása, hogy azzal tulajdonképpen a közjót is szolgálták. Így esik aztán, hogy a város tőlük hozat malozsát a fejedelem asztalára, kristályüveget a tanácsház ablakára, braszlai posztót a kanczellár számára, ép úgy, mint bort vagy akár könyvet; tudván, hogy Kakas István tartja a Decretumok legjobb kiadását, s a legtisztább bort egyaránt. Házát is kényelmességeért keresi fel a fejedelem atyafisága, pl. Báthory András biboros, vármiai püspök is, habár ő akkora kisérettel szokott járni, hogy midőn egy ízben bátyjával: Boldizsárral érkezett Kolozsvárra, neki már csak a bírónál jutott szállás. És korjellemző, hogy ily látogatások alkalmával a város sáfárkodott a konyhára, asztalra, sőt tél idején még a kályhák fűtése is terhelte, a mi óriási költséget rótt rá.
Hanem Kakas népszerűsége vagy inkább ismert egyénisége daczára se vállalt városi tisztséget vagy egyéb megbizatást. Nem volt centumpater mint apja, tán mert sokat lévén útban, szülővárosa vezetésére közvetlen befolyása nem is igen lehetett. Hiszen folytonosan commissiókban kellett járnia, hol tanukihallgatásokat vezetni, hol pedig határigazításokat ellenőrizni, vagy valamely törvényszéki végzés végrehajtását foganatosítani. Különösen sok útja volt azonban 1593 tavaszán. Egymásután ötször is hivatták a fejérvári udvarba, hová – a kor szokása szerint – a város szekerén ment Tordáig, honnan ismét a tordai tanács volt köteles tovább vitetni Gyulafejérvárig. S bizony gyakorta megesett, hogy ilyenkor magánügyeit is elhanyagolta, vagy «ügyvédvallás» által helyettesíté magát itthon.