VI. RIMAY LATIN BESZÉDE, MELYET A TÖRÖK VEZÉREK ELŐTT AKART FELOLVASNI 1620-BAN VAGY 1621 ELEJÉN.*
VI.
RIMAY LATIN BESZÉDE, MELYET A TÖRÖK VEZÉREK ELŐTT AKART FELOLVASNI 1620-BAN VAGY 1621 ELEJÉN.*
RIMAY LATIN BESZÉDE, MELYET A TÖRÖK VEZÉREK ELŐTT AKART FELOLVASNI 1620-BAN VAGY 1621 ELEJÉN.*
Rimay latin beszéde 1620 v. 1621-ből és ugyanennek magyar fordítása Hegedüs Istvántól. (232. l.)
JANI (JOANNIS) RIMAI ORATIO, RECITANDA IN COLLEGIO VEZIRIORUM.
Negare nequimus neque inficias imus, Illustriss. Proceres, ad hunc tam celebrem summum et splendidum Senatus Coronae Vae locum cum ingentem animi dolorem ac singularem moerorem tum summam etiam laetitiam et exquisitam mentis amoenitatem Nos conjunctim attulisse. Ac maeroris quidem et justissimi doloris Nostri hinc orditur materia cffluuntque potiores ejus causae; quod ille ipse apud Hungaricam Nostram universam gentem toto vitae suae curriculo nunquam intermoriturae famae et laudis splendore insignitus pontentiss. quondam Ahomates aeterni Numinis decreto fatorumque inevitabilium statuto in vivis esse desiens augusto suo obtutu Nos neque exhilalare, intuitus nostros vivificare, mentes nostras attollere atque recreare in praesenti possit. Neque quod summe necessarium erat, propter exercitam et continuatam in nos iugem suam benignitatem et gratiam prolatum ex ore nostro benignitatis suae aliqua encomia, cultus item, obsequii gratitudinis etiam nostrae nonnulla tenuia indicia auribus suis haurire vel mente capere queat. Quam quidem suam benignitatem adeo ille non parcam, mancam aridamque Nobis Ungaris suppeditabat, aut etiam in bene_ ficiis suis á natura Caesarea in illo profitentibus eň usque avarum non agebat, ut suorum beneficiorum spaciosissima in longumque exporrecta virentium assidue ramorum frequenti umbrâ ad gratos rectosque Ungaros promanante ipsi etiam ingratissimi et ab genuino Hungarismo alienissimi supinam atque securam inter nos vitam agentes eadem Nobiscum communi pacis et quietis aurâ cumulatissime fruerentur. Ac tametsi multoties citra omnem scitum, propositum et consensum, voluntatem sententiam quoque nostram versatilium quorundam hominum temeritate perniciosis involvebamur negotiis et actibus, quibus periclitari tam nostra omnium salus quŕm initum atque ictum cum Cesare potentiss. mutuum nostrum foedus videbatur; ita ut patientiae et benignitati Caesareae offensionibus identidem fastuoso ausu irrogatis solitum suum favorem et indultum avertere merito ŕ nobis ille potuisset, et commutare cum ira clementiam illi licuisset; nusquam tamen animum induxit, ut eam quam Nobis Hungaris integerrime et bonâ fide aperuerat gratiae suae fontis scaturiginem occluderet, tantumque abfuit, ut ejus fluenta exarescere passus esset, ut ne dehiscere quidem ŕ marginibus suis et supremis labris eadem amissus sit. Sic inter nos et apud Nos nullum tam insolens, tam horridum tamque perniciosum exoriri potuit hactenus adversus potentissimi Caesaris, inversi cerebri quorundam stultorum intentum, ut taedij atque fatigij expers suae bonitatis recens semper atque succulenta radix cum exstinctione fixae in illius benignitate nostrae spei marcida aut mucosa evaderet; non intermittendo unquam, quin recentioribus semper atque successivis suis solatiis nostrae diffidentiae, formidini et languenti spei occurreret, malis ipsis quoque ob bonos in dulgendo, ne fervore suo in delinquentes exaestuante calamitate involuerentur perirentque cum his tales quoque quos gratia sua et benignitate fovendos esse duxisset. Praeter haec omnia ejusdem Caesarea suae inviolatae in Nos benignitatis constantia eo argumento quoque suscipienda et veneranda se nobis proponit; quod quamvis in nostram partem parum propitij neque benigna facie in nos dispositi multiplicibus suis machinationibus et artibus, etiam varia promissa phaleratis suis precibus agglutinantes benignissimam Caesaris ŕ nobis mentem conati fuerint abducere ipsiusque arma cum foederis proculcatione in Nos convertere, cunctis tamen suis illi et pollicitationibus et promissis malaque fide conceptis tam literis quam legationibus in tantum id quod urgebant non obtinuerunt, ut interpositâ illâ constantiae Caesaris laudatissimi arrha inviolabilis et invicta Nobis semper permaneret effeceritque Caesar intemerata suâ dignitate, ut eundem multo conjunctiorem proximioremque (!) huic maximč nobis cerneremus, cum subductum abstractum et valde remotum eunt illi esse voluissent. Adde quod maluerit Caesarea sua Majestas nonnunquam etiam inexhausti sui aeris profusione necessitati nostrae succurrere quŕm ab adversariis in suum aerarium augendum attracto vel leviter nos laedere. Ita sine ullo ad obliquam partem inclinato flexu in hostiles quoque partes inagglomerato nexu (sic recurri) istum laevigatum et intemeratum foederis et fidei suae funem memorabilis sic et venerabilis Noster Caesar ad manus usque suas traxit. Justo pio et necessario itaque ob has causas animi angore et dolore, Illustrissimi Proceres et viri Senatorii, percellimur, tam constantissimi, fortissimi, indulgentissimi Caesaris nostri praesentiâ orbati. Qui quamvis nec cerni a Nobis nec ornari gratitudine aliquâ potest, vivat tamen cupimus nunc etiam nihilominus Nobis, nec morte oblivionis intereat, ejus memoria dulcescat inter Nos nominis ejus recordatio, omniumque nostrum ex lingvae scriptorum etiam organa ŕ seculis in secula attollendis ejus laudibus intendantur. Qui quidem neque penitus ita nobis interijt et morte praeventus hinc abijt, ac si moesticiam tantum nobis reliquisset aut exhaereditasset ab haereditate Nos sua Nobis porrecta ad imitationem videlicet virtutum paternarum exprimendumque ipsius naturae dotes educatum dulcissimum filium suum Caesarem Osmannum et huic conjunctos sapientes pacisque amantes Vos rerum arbitros in solatium et subsidium ius quoque Nobis subministrandum loco sui relinquendo. Laetamur igitur merito, et animis Nostris erigimur plausu ex exaltatione revidentes imprimis Aeterno omnipotenti Deo nostro post hunc ex illius divina providentia Dominatori et loco Parentis rerum praesidenti, potentissimo, moderno Osmanno Caesari, Vobis quoque pari modo imperij Sapientissimis et sensatis rectoribus per quos nimirum Caesarea sua augusta Majestas tam litteris suis, quŕm sermone per internuntios suos pleno et aperto sinu pandit atque promit Nobis universis Hungariae Ordinibus dulcissimam Parentis sui beniguissimam naturam, offert et commendat suam subveniendi operam, constantem in pacto Parentis sui foedere perseverentiam et benignitatis suae paratissimae in Nos subsecuturam exundantiam. Cui cům confidentia nostra Nos quoque adhaerescimus animos etiam nostros renovamus obvijs promissis et oblationibus suis Orantes aeternum Deum, ut dies annosque Suae Caesareae Majestatis multiplicare, fortunam promovere, amicos augere, inimicos minuere, scabellum solij sui roborare clementer dignetur, ad onus omnium isthic reponendum, qui caußâ refectionis aut reclinationis ad illud recumbent. Clementia ipsa autem ejus cum benignitate asserta per patentes multumque splendidas Regiae suae portas noctes diesque instar fluminis exundent atque intra limites universi sui imperij larga et obvia justitia amplexu suo refoveat illius opis egentes et sua statione suoque jure iniquč dejectos. Cujus quidem justitiae promovendae et alendae Vos etiam, Illustrissimi Proceres, magnâ diligentiâ intentos Deus altissimus benedicat, sapientiam, prudentiam, constantiam quoque exercitio bonorum operum promovendo animis Vestris instillet, ut multae aliae quoque gentium nationes cum afflictissima nostra gente Hungarica (quod exemplo nostro incitatae jam quaedam faciunt) politicas et Heroicas Vestras virtutes ad regulam aequitatis dispositas et accomodatas laudibus meritis cumulare justissime possint et valeant.*
(Az V., VI, sz. levelet és szónoklatot a Dohnák kastélyában Schlobittenben Angyal Dávid t. barátom találta meg, másoltatta le s közölte velem.)
UGYANAZ A BESZÉD, HEGEDŰS ISTVÁN FORDITÁSÁBAN.
Nem tagadhatjuk és nem is tagadjuk, hires-neves főurak, hogy a ti gyűléseteknek eme fényes és népes körébe egyfelől roppant nagy lelkifájdalmat és különös szomorúságot, de másfelől egyben igen nagy örömöt és lelkünknek nagy jókedvét hoztuk el. Ugyanis bánatunknak és méltán érzett fájdalmunknak onnét ered a forrása s onnét támadnak indítékai, hogy ő maga az egykor hatalmas Ahmed, ki az egész magyar nemzet előtt teljes élete folyamán soha el nem évülő hírnevet és ragyogó dicsőséget vivott ki, az örökkévaló istennek végzéséből és a kikerülhetetlen végzet határozatából az élők között lenni megszűnvén, fenséges arczával többé föl nem deríthet, szemeinket nem örvendeztetheti, elménket föl nem emelheti és föl nem üdítheti. Sőt még, a mi felette szükséges lett volna, az irányunkban gyakorolt és szakadatlanul tanusított nagy jóindulatáért és kegyességéért, a mi ajkunkról az ő jóságának bármi csekély dicséretét, iránta való tiszteletünket, hálánknak és elismerésünknek némi kifejezését, füleivel nem hallhatja, eszével föl nem foghatja. Ezt a kegyes jóindulatát annyira nem szűken, fogyatékosan és ridegen nyujtotta nekünk magyaroknak és császári természetében gyökerező jótékony hajlandóságából eredt jótéteményeiben annyira nem fukarkodott, hogy jótékonysága messzire kiterjedő, állandóan virágzó ágainak árnyékát nemcsak a hálás és becsületes magyarokra terjesztette ki, hanem még a hálátlan és az igazi magyar szellemtől merőben idegen emberek is közöttünk nyugodt és gondtalan életet élve, velünk együtt bőségesen élvezték a béke és nyugalom közös levegőjét. És, habár vajmi sokszor a mi tudásunk, szándékunk és beleegyezésünk nélkül, akaratunk és gondolkodásunk ellenére, némely forgatag embereknek vakmerőségéből veszélyes viszonyok és tények körébe sodortattunk, mely nemcsak mindnyájunknak üdvét, de a hatalmas császárral kötött szerződésünket is koczkára látszott tenni: úgy hogy császári türelmén és jóságán ismételt gőgös merénylettel elkövetett sérelmek miatt kegyét és elnézését méltán elfordíthatta volna tőlünk és kegyességét haraggal cserélhette volna fel; soha magát rávenni nem tudta, hogy kegyességének forrását és bőven áradó hullámát, melyet nekünk magyaroknak a legteljesebb mértékben és a legnagyobb bizalommal nyitott meg, tőlünk elzárja, sőt annyira távol volt attól, hogy annak bőven áradó folyamát kiszáradni hagyta volna, hogy még azt sem engedte meg, hogy a színültig megtelt mederből csak egy kevéssé is alább szálljon. Igy közöttünk és nálunk nem támadhatott oly vakmerő, oly szörnyű, oly veszélyes fondorlat agyafúrt és gonosz emberek részéről a hatalmas Császárral szemben, hogy az ő fáradhatatlan és sohasem lankadó jóságának mindig eleven és buján hajtó gyökere az ő kegyességébe vetett szilárd bizalmunk elenyésztével elsenyvedett és kihalt volna; mert hiszen ő sohasem szűnt meg mindég újabb és újabb vigasztalásával enyhíteni a mi bizalmatlanságunkat, félelmünket és lankadó reményünket úgy hogy inkább a gonoszok iránt is elnéző volt a jók miatt, nehogy a vétkesek ellen kitörő haragjában veszedelembe sodortassanak és elveszszenek olyanok is, a kiket kegyére és jótékonyságára érdemeseknek tartott. Mindezek mellett az irányunkban tanusított törhetetlen császári kegyét még azon bizonyítékkal is elfogadandóvá és tiszteletreméltóvá tette előttünk, hogy jóllehet velünk nem rokonszenvező és irántunk jóindulattal nem viseltető egyének számos cselszövéseikkel és mesterkedéseikkel különböző kéréseikkel csengő-pengő szavak kíséretében törekedtek a császárnak kegyes hajlandóságát tőlünk eltéríteni és az ő fegyveres hatalmát a szövetség lábbal tiprásával ellenünk fordítani; tőle minden igéreteikkel, kecsegtetéseikkel és rosszhiszeműleg kigondolt leveleikkel, valamint követségeikkel annyira nem tudták kicsikarni azt, a mire törekedtek, hogy a minden dicséretre méltó császár állhatatosságának záloga irányunkba sértetlenül és diadalmasan épen megmaradt és a császár rendíthetetlen méltóságával keresztülvitte, hogy őt hozzánk sokkal közelebb állónak és bensőbb barátságban létezőnek tapasztaltuk, midőn ők azt hitték, hogy tőlünk elvonták és egészen elidegenítették. Vegyük még hozzá azt, hogy ő császári felsége inkább akart néha kimeríthetetlen kincstárából szükségeinken segíteni, mint ellenfeleit kincstára gyarapítására megsarczolva, minket a legkisebb mértékben bántani. Igy a legkisebb részrehajlást sem engedve meg és az ellenséggel szemben is soha meg nem bontva a kötést (hogy ez így végkép felbomoljon) a mi örökemlékezetű és tiszteletre méltó császárunk a mi hűségünk és bizalmunk kötelét simán és épen, szilárdul tartotta kezében. Ez okokból tehát méltán rendülünk meg lelkünk kegyeletes és kikerülhetetlen fájdalmában, híres-neves főurak és tanácsosok, midőn a legállhatatosabb, a leghatalmasabb, a legkegyesebb császárunk jelenlététől meg vagyunk fosztva. Mert hiszen őt már nem láthatjuk és bármily hálával nem magasztalhatjuk, de azért kívánjuk, hogy épen úgy éljen minekünk és a feledékenységnek halálával el ne veszszen; emlékét tegye édessé a visszaemlékezés és minden írónknak nyelvén századról századra zengjen az ő magasztalása és dicsérete. De azért ő sem nem veszett el számunkra teljesen, sem nem távozott el a halál által elragadtatva, úgy hogy nekünk csak szomorúságot hagyott volna hátra, vagy az örökségtől minkét megfosztott volna, melyet azáltal hagyott ránk, hogy hátrahagyta atyja erényeinek hű utánzására nevelt és lelki tulajdonait teljes mértékben öröklő fiát, Osman császárt és vele kapcsolatban Titeket, bölcs és békeszerető intézőit az államügyeknek, hagyott nekünk vigasztalásul és jogainknak az ő helyében kiszolgáltatására és épségben tartására.
Méltán örülhetünk hát és ujjongva tapsolunk elragadtatásunkban látva, hogy az örökké való Isten gondviselő kegyéből, a hatalmas Ozman császár foglalja el az ő helyét és áll a dolgok élére és tapsolunk Nektek is a birodalom bölcs és eszes intézőinek, kiknek lehet köszönni, hogy ő császári Felsége úgy levelével, mint követeinek nyilt és őszinte szavával föltárta előttünk Magyarország összes rendjei előtt Atyjának kegyes természetét, fölajánlja amaga készségét a segítségre, az Atyjával kötött frigyben való állhatatos megmaradását és szives hajlandóságát, hogy hegyének minden áldásaival bennünket eláraszszon. Teljes bizalommal csatlakozunk hát Hozzá és lelkünk éledez igéreteinek, ajánlatainak hallatára és kérjük az örök Istent, hogy Ő Császári Felségének napjait és éveit gyarapítani, az ő szerencséjét előmozdítani, barátjainak számát megnövelni, ellenségeinek számát megapasztani, trónjának zsámolyát megszilárdítani kegyesen méltóztassék, hogy mindenki ott tehesse le terhét, kik üdülés és megnyugvás végett hozzá folyamodnak. Kegyelmessége pedig jóságától támogatva királyi házának örökké tárt fényes kapuin át éjjel és nappal folyam mócíjára áradozzék és egész birodalmának határai közt bőséges és mindig kész igazságosságával szeretőn karolja föl azokat, a kik segélyére szorulnak és azokat, kiket jogos helyükből és állásukból igaztalanul kidobtak. Emez igazságosság előmozdítására és gyámolítására áldjon meg a magasságos Isten Titeket is, hires neves Főurak, kiknek erre főfőgondotok van, csepegtesse lelketekbe a bölcsességet, okosságot, állhatatosságot a jó munkák gyakorlására, hogy más népek is a mi lesujtott magyar nemzetünkkel egyetemben (a mit a mi példánkra némelyek már önként meg is tesznek) a Ti politikai és hősi erényeiteket, melyeket a méltányosság szabálya irányoz, méltókép tudják és bírják megérdemelt dicsérettel magasztalni.
