A magyarok külseje.

Full text search

A magyarok külseje.
Őseink külsejének megállapításában, azt hiszem, teljesen mellőzhetjük azokat a nyugoti évkönyvirókat, a kik az általános rémület hatása alatt, mit a magyarok rablókalandozásai Európaszerte keltettek, minél gyülöletesebb színben igyekeztek őket leirni, a nélkül, hogy a leirásokban valami olyan jellemző tulajdonságot hoztak volna föl, a mi a fajt közelebbről meghatározná, ahogy azt a hunnoknál tették a IV–V. századbeli irók. Ha számba veszszük, hogy a magyar elem a honfoglalás előtt jóformán egy évezreden át kereszteződött részint az iránoknál, részint a kaukázusi népekkel, cserkeszekkel, georgiaiakkal, részint pedig a Fekete-tenger mellékén már Titus kora óta honos nagyszámu zsidósággal; tüzetesebb anthropologiai kutatások nélkül is, a melyek – sajnos! – eddig még hiányoznak, egész bizonyosan állíthatjuk, hogy az a faji jelleg, a mit ma magyarosnak tartunk, egészben véve megvolt már Árpád korában is a vérkeveredés hasonló előzményei után épen nem meglepő, ha a Zichy-féle expeditió több kaukázusi törzs uralkodó tipusában föltalálta a magyaros jelleget. Ezen – alkalmasabb elnevezés hiányában egyelőre magyarosnak mondható tipus megalakulása egész a parthusokig visszavezethető, a mint azt az Arszakida-házbeli királyoknak görögök által készített érmein levő arczképeik világosan bizonyítják (5. 3–4.) s ha a mongoloid vonások nem is tüntek el egészen – a zömök termet és kerek arcz ma is jellemzi a magyart, a mélyen fekvő szemek pedig Freisingeni Ottó szerint a XII. század magyarjainál még általánosan el voltak terjedve – az arczvonások irán-kaukázusi jellegét alig lehetséges kétségbe vonni (V. ö. 19. 7.), ezt pedig a gyér bajuszu és szakálu mongol tipussal szemben már a dús szőrzet, a jól kifejlődött bajusz és sürű szakál jellemzi.*
A pantlikapaioni zsidó zsinagógát I. századbeli görög föliratok említik. (Tomaschek W. Die Goten in Taurien. Bécs. 1881. 24. l.) – Friesingeni Ottó, ki a II. keresztes hadjárat alatt 1147-ben Magyarországon át ment a szent földre, így írja le a korabeli magyarokat: «Kinézésök marczona, szemeik beesettek, termetök alacsony, viseletök vad, nyelvök pedig barbar, úgy hogy vagy a sorsot kell vádolni, vagy az isteni türelmet kell csodálni, mely e szörnyegeteknek ilyen pompás ország birtokba vételét megengedte.» (Gesta Friderici I. 31. Pertz: Monum. Germ. Scriptores. XX. 368. Szamota István: Régi utazások Magyarországon. Budapest. 16. l.) Tudni kell, hogy a fejedelmi származásu tudós püspök testvérét, Henrik osztrák őrgrófot kevéssel előbb verte meg II. Géza király s a becses és jellemző anthropologiai adatok mellett a XII. századbeli luegerkedést is mindjárt tisztábban látjuk.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit