Sisak.
Sisak.
A zárt sisakot felváltotta az elől csupán orrvédő vassal, oldalt pofa- vagy fültakaróval, hátul rákfarkas nyakvérttel ellátott sisak, melynek jellemzőidoma (XIX–XX. tábla), a tulajdonképeni magyar sisak, a XVI. század negyvenes vagy ötvenes éveiben alakult használatban levő könnyebb fajta salapból (56. 2.), részint pedig a sodronyos és orrvédős keleti sisakból (56. 4.) Az átmeneti formák az 1540–60 közti időből ismeretesek. (56. 5. – V. ö. XVIII. 1. magyarázatával). A huszárságnál egész a XVII. század elejéig meg volt a sisak, azután mindinkább elhagyták, úgy hogy a XVII. század második felében már teljesen felhagytak használatával s a régi huszársisakokat a császári hadsereg vérteseinek fölszerelésére használták föl.
A pánczélzatból megtartották a mellvasat, czombtakaró rákfarkas vértezetet (XVIII. 9. – 60. 4.) és a sodronyos vasinget, mely utóbbit a mellvas alá s a felimeg vagy pánczéling fölé öltöttek. (53. 1. XVIII. 4. XXV. 5.) A XVI–XVII. századbeli magyar pánczél csupán ennyiből állt, sőt igen gyakran még ennyiből sem. Néha megelégedtek a könnyü vasinggel, mely fölé mentét öltöttek (XXV. 2. 63. 4.), a huszárság a XVI. század vége felé nem is hordott egyéb vértezetet, mint sisakot és vasinget (58. 2.), melyet ezen okból huszáringnek is neveztek; a kurucz korban az előkelőbbek mellvasat hordtak (XXVIII. 6.) vagy pedig a félszázaddal előbb divatba jött s különösen a lengyeleknél nagyon elterjedt halhajas pikkelye karaczél vagy kuraczéldolmányt. (XXVIII. 10. XXX. 1.)
