Mint biztosan értesülünk, az adóhátralékosok száma oly nagy az országban, hogy vannak kerületek, ahol 10 ember sem fizette ki adóját egészen.
Most aztán vakarhatja fejét a kormány, ha az ilyen kerületben, miután a választási törvény szerint szavazatjoggal csak azok bírnak, kik adójukat lefizették, 10 ember fog szavazni a képviselőjelöltre.
Az lesz aztán az igazi közvélemény nyilvánulása.
*
A balközép vezérei azonban összejöttek s tanakodtak, hogy hát miután a főrendiház visszavetette némi módosítványokkal ezt a választási törvényt, nem-e lenne tanácsos agyonbeszélni s ezáltal ezt elhalasztani még három évre.
Kisütötték végre hosszú konfuziók után, hogy inkább siettetni fogják a törvényt.
De miért?
Hát csak azért – »aszongya« –, mert benne van az a szakasz, mely ellen ők perorálták legjobban, az a szakasz, mely az adóhátralékosokat kizárja.
Valami furfangos baloldali agy ugyanis azt a kombinációt bonyolította le elméjének cérnagombolyagjáról, hogy ha az adóhátralékosok is szavaznának, az javára szolgálna a függetlenségi pártnak.
Tehát hadd jöjjön az új törvény!
Ezek azután igazi státusférfiak, akiknek mindig ajkukon van: hogy engedjük szabadon nyilvánulni a közvéleményt!
Éljenek!
Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Vyhledávejte v největším digitálním archivu novin ve východní Evropě, který obsahuje časopisy, vědecké časopisy, týdeníky a deníky.