14. sz., április 3. [CSALOMJAI LEVELÉHEZ]
14. sz., április 3.
[CSALOMJAI LEVELÉHEZ]
[CSALOMJAI LEVELÉHEZ]
1.
Ha okulást nem is, de szellemi gyönyört mindenesetre. A nyomtatott betűt nem azért tűri meg a magyar ember, hogy az tanácsot osztogasson. Okulni eleget okulhat a paptól ingyen. Az újság csak arra való, hogy az ő mullattatására gáncsoskodjék a kormány dolgaiban, akár van igaza, akár nem. Ezt nem a saját lapom olvasóira mondom, hanem egyáltalán azon szomorú tapasztalatra jutottam, hogy a nép számára írt, higgadt, mulattatva oktató lapoknak csak ötödrész annyi olvasója van, mint a trágár tartalmú sületlenséggel telt zuglapoknak, amiknek olyan brilláns helyzete van, hogy a külföldi lapokéval versenyezhetnek.
2.
Kötelességünket tettük meg vele, addig is, míg sokkal illetékesebb egyének beleavatkoztak volna, s csak elégtételünkre szolgál, hogy mind a »Vasárnapi Ujság«, mind a Kisfaludy-Társaság úgy fogta fel a dolgot, mint mi. Hanem még egyet! Nem tartja ön kissé különösnek, hogy »Börtönrendszer« című szatírájának felolvasásakor is éppen a »Hon« és »Athenaeum« nyilatkoztak arról az összes hazai sajtóval szemben eklatánsan kedvezőtlenül. Ezekből az urakból nagy »Jámbor«-ság rí ki.
3.
Bocsánatot kérek… de már ezt nem hagyhatom helyben. Ez veszedelmes kérdés. Tisztelt barátunkkal, a N. L. [= Nógrádi Lapok] szerkesztőjével történt, hogy egyszer itt Pesten egy békés vérű ügyvéddel ült egy asztalnál. Hárman voltunk. Barátunknak arcán éppen ott virított egy friss vágás. – Mitől van az, uram? – kérdé tőle a szelíd pörvesztő. – Hja édes fiskális úr, ez bizony szerkesztői üzenet egy ócska fringiától. – Istentelenség, uram, istentelenség! és ön megvívott? lám, lám, pedig másképp okos embernek látszik – sajnálkozott a patvarkerítő. – Tudja-e, uram, hogy nincs rá eset, hogy én kimennék valakivel. – Barátunk disputába elegyedett, felhozta, hogy vannak esetek, amikor lehetetlenség nem a kardhoz nyúlni, az ügyvéd cáfolgatta, mindig tüzesebben; barátunk sem akart tágítani, s mikor már argumentummal nem győzte, egypár olyan nógrádi gorombaságot nyomott oda pontnak a bizonyítások végére, hogy a stemplifogyasztó dühbe jött, felugrott és provolkálta… – Hehe…– kacagott fel furfangos barátunk jóízűen – ugye megmondtam, spektabilis, hogy vannak esetek, amikor kardhoz »kell« nyúlnia az embernek.
