HORVÁTH MIHÁLY MEGHALT
HORVÁTH MIHÁLY MEGHALT
A távíró szomorú hírt hozott. Fekete lobogó leng a középületeken, fekete bánat ül a szívekben, a zúgó harangok sújtó gyászról szólnak:
Horváth Mihály meghalt.
Az arany toll, melyet Klió adott kezébe, s mellyel megírta a nemzet történetét, kihullt kezéből, örökre.
Vajon ki veszi fel utána?
Aki fölvészi; annak azon kell kezdeni, hogy legelőször is egy szomorú lapot ír meg. Egy szomorú lapot, hogy ő meghalt.
Horváth Mihály nemcsak megírta a történelmet, hanem csinálta is. Ő maga is egy alakja e nemzet történelmének. Éspedig nem a legkisebbek közül való.
Az egész ország gyászol...
De Szegednek illik legjobban. Őt illeti meg az első hely a koporsónál.
Horváth Mihály félig-meddig Szeged fia volt. Itt tölté gyermekéveit; s e várost képviselte mint férfi az országgyűlésen.
Különben Szentesen született az 1809. esztendőben; atyja ott seborvos volt, ki később Szegedre költözvén, a kis Mihály itt járta iskoláit, a teológiai tanulmányokat pedig Vácott végezte. – Legelőbb ott a káptalanságnál kapott alkalmazást, majd dorozsmai lelkésszé lett, innen Kecskemétre, később Nagykátára tétetett át. 1846-ban, mint már akkor kiváló szellemű pap és író, csanádi püspök lett, s elfoglalta helyét a felsőházban.
Szabadelvű beszédei, melyeket itt sűrűn tartott, csakhamar óriási népszerűséget szereztek neki, úgyhogy 1849-ben április 14-én, midőn a kultuszminiszteri tárcát elfoglalta, lelkesedetten üdvözölte a nemzet.
A szabadságharc lefolyása után neki is szöknie kellett. Erősen volt kompromittálva. Franciaországba menekült. S valóban volt oka rá. Itthon azalatt őt is éppúgy, mint az »akkori« Andrássy Gyulát, in effigie fölakasztották. Franciaországból Zürichbe ment s itt írta halhatatlan műveit, melyek nemzete első történetírójává s európai hírű tekintéllyé tették.
Irodalmi működését Horváth korán kezdé meg egy nagybecsű művelődéstörténeti vázlattal, mely a magyarok művelődési viszonyait párhuzamba állítja a többi nemzetek műveltségével.
E művével az Akadémiánál a Teleki-féle pályadíjat nyerte; nemsokára megírta az ipar- éa kereskedés történetét Magyarországon az Árpádok kora és a későbbi három század alatt.
1830-ban az Akadémia levelező tagjává választatott. – Említett szakművei úgy mély alaposság, mint szakszerűség által tűntek ki, s az Akadémia jutalmaiban részesültek. Legkiválóbb műve, »A magyarok története«, Pápán 1842–46-ban jelent meg és 1850–52-ben Budapesten németre fordíttatott. Újabb irodalmi működését az egész művelt világ ismeri, s különösen nagyrabecsüli nemzetünk, melynek műveivel örökbecsű kincseket ajándékozott.
Visszatérve, még nagyobb népszerűség övezte, s csakhamar a politikai pályára lépett. Itt állhatatosan a Deák híve volt, s pártállása sokat ártott történetírói tekintélyének. – Némelyekben mindig önállóan gondolkozott, s mint a legliberálisabb pap, ki a polgári házasság kérdésében is Deák pártján volt, a papi pályán nem vihette többre. Igaz, hogy püspöki állását visszanyerte, de csak »in partes infidelium«. A közvéleményben Scitovszky halála után mint vágy szájról-szájra szállott, hogy neki kellene elfoglalni az érseki széket, de természetes, ez a titkos nemzeti óhajtás nem teljesülhetett. Horváth Mihályra különb feladat várt. A korona jóvátette azt, hogy mellőzte; a trónörökös tanítójául hívatott meg s ő vezette be a magyar történelembe.
A magyar királyfi lelkületének idomításához ő is hozzájárult. És ezt jólesik tudni.
A múlt országgyűlésen a főváros legtekintélyesebb kerületét, az öreg Deák fészkét, a belvárost képviselte. A legutóbbi időkben sokat betegeskedett, s a fürdők gyógyerejét kereste fel.
A halál kegyetlen volt hozzá: távol hazájától érte. A karlsbadi fürdőből vesszük elhunytának hírét, most éjjel.
Az első megdöbbenés alig hagy szóhoz jutni. Az első percben képtelenek vagyunk mérlegelni, mennyit vesztettünk. És tán sohasem is fogjuk megtudni. A toll, mely a megdermedt kézből kifordult, mennyit írhatott volna még! A fejbe, mely mozdulatlan, hidegen, becsukott szemekkel nyugszik a ravatalon, mennyi nagy gondolat záródott be örökre, hogy azt nem olvashatja el senki többé!
Nem sírhatunk annyit, hogy sok legyen érte. Ha megszoktuk is már a csapásokat, ez az egy mégis sokáig fog fájni. – Nagy üresség marad utána a tudomány mezején, a közéletben és az emberi szívekben.
Minden ház halottas ház ma. Olyan ember fekszik halva, aki óriási örökséget, sok kincset hagyott hátra.
S mindnyájan örököltük ezeket. Mindenki az egészet.
