40. sz., február 19.
SZEGED, FEBRUÁR 18.
Elejétől fogva százszor hangsúlyoztuk minden alkalommal, hogy Szeged újjáalkotásának kérdését úgy is, mint kiváló helyi ügyünket, úgy is, mint fontos nemzeti érdeket fölébe helyezünk[!] minden képzelhető melléktekintetnek. Ahol a kérdés bármelyik, kisebb vagy nagyobb, jelentéktelenebb vagy jelentősebb részletéről van szó, ott – akárhányszor bebizonyítottuk – elnémul bennünk a pártemberek szava, ott pusztán szegediek és magyar emberek vagyunk.
Ha kinek ezt tagadni tetszik, arra nem adunk semmit. Valamint hogy nem fogadunk el szépítő magyarázatot sem a Szeged rekonstrukciójára hivatott királyi biztosság hivatalos közegeitől, sem pedig az ezek szavát gyakorta átvevő laptól. Mi tudjuk, látjuk, tisztában vagyunk vele, hogy mit és miként végez a királyi biztosság, és e teljesen megbízható tudomásunkhoz képest mondjuk el nézeteinket és kifogásainkat ma is, holnap is.
Nem tartozik ránk, hogy a másik helyi lap milyen forrásból meríti az ő – maga által mindig csalhatatlannak árult – híreit, az sem, minő véleménnyel van a saját értesüléséről. Felőlünk hirdetheti azokat szenteknek, jóknak, egyedül üdvözítőknek. Egyetlen egyszer sem jutott még eszünkbe, hogy Tamásai legyünk, hogy Tamásokat neveljünk az ő hitének, vagy tán helyesebben: az ő szavának. Semmi gondunk rá, mennyibe veszi laptársunk, mennyibe a közönsége azt, amit beavatott emberek mondanak el neki hivatalból. Hanem viszont engedje meg a tisztelt laptárs, hogy mi meg a saját közönségünknek, Szeged polgárainak, akik szavunkra hallgatnak, csak a magunk legsajátabb nyelvén beszéljünk. Hogy beszéljünk őszintén, nyíltan, legjobb meggyőződésünk szerint.
No, hogy ezt tesszük-e, annak megbírálását nem bíztuk senki másra, mint a közönségre, mely legjobb hitét adja a mi legjobb hitünkért.
Amit tegnap mondtunk, azt ismételjük ma is. A királyi biztosság, főleg pedig a műszaki osztály, elkésett munkájával. Nincs az ellen érv. Maga a tény, hogy húsz nappal a katasztrófa évfordulója előtt egyetlen egy ember sem tudja még, vajon az ő telke csakugyan övé-e, elég sajnosan igazolja az elkésést.
A késedelem tehát, azt hisszük, kézzel fogható. És csak azt a további kérdést kéne már most megvitatni, emberi erővel lehetett volna-e a műszaki munkálatokat hamarabb elvégezni. Igenis, lehetett volna. Ez rá a válaszunk nekünk is, de hozzáértő szakembereknek is. Elejétől fogva nagyobb, megfelelőbb munkaerőt kellett volna alkalmazni, főleg pedig helyesebben kellett volna a munkát beosztani. Ha így történik, bizonnyal nem lavírozunk még mindig a városépítés kezdetén innen.
A dolog ily fölfogása késztetett arra, hogy a műszaki osztályt munkái lehető forszírozására buzdítsuk. Sőt késztetett az a meggyőződés is, hogy mostantól kezdve is jóval gyorsabban célt lehet még érni sokszorozott igyekezettel. S ha laptársunk mai vezércikkéből azt szabad kiolvasnunk, hogy a biztosság műszaki osztálya minket lefőzni készül, hogy magánfelek »csak azért is« hamarabb, sokkal hamarabb rendelkezhetnek majd az építkezés felől május elsejénél, – ennek mi örülnénk legjobban, mert egyrészt fölszólalásunk sikereit látnók benne, másrészt pedig az előttünk lebegett cél valósulna meg némileg.
Csak némileg. Mert nem ismételhetjük elégszer, hogy a késedelem tényleg fönnáll. Amihez holnap, holnapután, vagy egy pár hét múlva fognak, mindazon most már túl kellene lennünk, akárhogy tiltakoznak is ez ellen a hivatalos közegek. Itt ma már csak a mulasztások helyrehozásáról lehet szó. Ha ebben serény lesz a királyi biztosság, akkor még igen sokat jóvá tehet; a hólyag fölfúvásának üres példája azonban egy ütet taplót sem ér, ha mindjárt a »Times« szedeti is ki ciceróból.
Öles magyarázgatásnál, hiú mellverésnél és »izzadó fők« ránk citálásánál többre becsüljük az első kijelölt fundust, melyre idején építhet Péter vagy Pál polgártársunk két-három szobás állandó hajlékot.
(A névtelen vezércikk első mondatai a SzN-nak a város újjáépítése időszakára vállalt programjára utalnak: Krk 57. köt. jegyzeteinek bevezetése. – Ezt a programnyilatkozatot – bizonyára Enyedivel egyetértve – MK fogalmazta. Ugyancsak MK-nak az újjáépítés állítólagos késlekedésével kapcsolatos kitételei ismétlődnek meg a következő sorokban: »Amihez holnap, holnapután, vagy egy pár hét múlva fognak, mindazon most már túl kellene lennünk…« V. ö.: Töprengések Krk 57. köt. 83. 1. – E párhuzamosságok önmagukban azonban még nem adnak biztos alapot ahhoz, hogy a cikket teljes bizonyossággal MIK írásának tekintsük.)