III. »A PIROS BUGYELLÁRIS«

Full text search

III. »A PIROS BUGYELLÁRIS«
Ez is az Aradi színes darabjainak egyike, ikertestvére a »Vereshajú«-nak és a »Sárga csikó«-nak. Kétségkívül igen jó darabok, de a publikum már úgy van velök Aradi úr kegyelméből, mint ahogy egy fiatal író, kin, aminthogy ez egészen köztudomású, az esett meg, hogy száztizenegyszer tálaltak eléje sertéskarajt vörös káposztával. Akkor vette először észre: »Ejnye, hiszen én tegnap is azt ettem!«
Mi is most kezdjük már észrevenni ezeknek a daraboknak a gyakoriságát. Mert hát hiába, azok a nóták is kellemesek voltak valaha a fülnek, amiket a verkli recitál, s bizonyára még sokáig kedvesek lehettek volna, de éppen a verkli untatta el velünk!
A »Piros bugyelláris« előadása megint olyan volt, mely nem ütötte meg a tavalyinak mértékét.
Szeles (ki, hogy a Szabó Bandi stílusával éljünk, kitűnő »XI. Lajcsi« volt), peturbáni dörgedelmekkel játszotta Török bíró uramat. Halmayné asszony pedig egyéniségénél fogva volt képtelen megfelelni a tűzről pattant menyecske szerepének úgy, ahogy csak Rónaszékyné is.
Nagy Pista bevált paraszt legénynek.
Ellenben Bodroginé és Somogyi Nelli kis szerepeikben dicséretet érdemelnek, az első a hű alakításért, a másik a haladásért, mely szembetűnő.
Szabó Bandiról mondanunk sem kell, hogy jól játszott, ő tartotta a darabban a lelket. Jóízű és természetes a játéka, s azért is van és lesz a közönségre hatással mindég. Általában Szabó Bandi igen sokat haladott azóta, midőn őt utoljára a Népszínház deszkáin láttuk.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit