IV. A »SZÍNHÁZ GYERMEKE«
IV. A »SZÍNHÁZ GYERMEKE«
Persze, hogy ez a kis Bodrogi Károly, a derék Senki Gáspár a »Proletárok«-ból.
Meg kell adni, hogy ügyes gyerek. Szülőhelye a színpad, országa, birodalma a színpad.
Bölcsője mellett nem együgyű népdalokat dalolt a dajka, hanem pajkos kuplék, shakespearei átkok és hugoviktori mennydörgések zsonganak föléje, lágyan, ködösen.
Első játékszere a paróka volt és a festék.
És az is lesz már véges végig – míg csak a halál be nem festi a maga színével kékre. De hát az is csak festék.
Ő mindjárt beleszületett a hivatalába – mint ahogy az osztrák koronahercegek az ezredességbe.
Megvan a maga szerepköre már most is, éppen mint az apjának, csakhogy hálásabb szerepköre ez apjáénál és jobban is betölti, mint az apja a magáét.
Boldog gyermek, akit talán a múzsa csókolt meg, s akinek nem lehet azt mondani, amit nekünk elmondtak annak idején az öregebbek: »Játsszatok, úgy sem játszhattok sokáig!« Ő egész életén át játszani fog…
Övé a festett élet. A többi gyermekeké az igazi. Neki az igazi életet kell mutogatni a festettben. A többieknek be kell magukat festeni az igaziban. S ez az utóbbi festék már csak igazán.
De nini, majd elérzékenyít a kis gazember, s a kis Senki Gáspár, akit nem először sorozok be a számbavehető művészek közé, rendes bírálatot mondva róla.
Mert ő már valódi férfi – midőn olyan jól eljátszotta a Lowoodi árvában a kis négy éves leányt.
Még alakítani is tudott a kis selyma, mikor a Somogyi Nelli cipőcsokrát nem akarta megkötni, igazi dac volt az arcára írva, s mély szomorúság egyébkor, vagy öröm, amint a helyzet követelte.
Egyszóval, a kis Károlyka tehetséges gyerek s ha jól fog tanulni, ember válhat belőle. Nem csoda, ha harmad- vagy negyedéve, szopós gyermek korában a Hamlet királyfi köpenyegével takaródzott.
Most is megérdemlett volna egy nagy skatulya cukrot.
De jöhet idő, amikor egy nyaláb koszorú is kevés lesz.
