V. KOMJÁTHY BÉLA
V. KOMJÁTHY BÉLA
– Két cikk –
Van valami rejtélyes az ég alatt és a föld fölött, amibe a tudomány bele nem hatol, amit az elme föl nem érhet, ahova a tudat mécsének fénye nem világít, van valami megfoghatatlan, megdöbbentő, hogy miként lehetett Komjáthy Béla nevezetes ember.
Pedig ő az, nevezetes ember, kapacitás a szélső balon, renomírt ügyvéd, jeles publicista, kitűnő jurista, híres demokrata és nagy gentleman. Azaz mindenki annak tartja, s ez a tudalom mint valami chlumi köd terül el terebélyes alakja fölött, s remegésben tartja a fölületességet, gúzsba kötve a kételyt, láncon a harapós irigységet.
Pedig mi újságírók, mint ahogy Kákay Aranyos mondja Éberről, egyszer nagyon meg leszünk akadva Komjáthyval. Tudniillik ha meghal s nekrológot fog kelleni írni fölötte, s elősorolni működését és érdemeit.
Kétségbeesve szaladunk embertől emberhez, izgatottan ütjük föl az annálékat, de sem az emberek, sem az annálék nem fognak tudni mondani a Komjáthy működéséről és érdemeiről semmit.
A csillagrendszer járni fogja a maga útját, a mező azontúl is hol fakó lesz, hol zöld, a parlamentek "igen"-je, "nem"-je belezúg az események folyásába, a csaták vérvilágába, de Komjáthy nem fog hiányzani seholsem: ő, kinek alakja annyi űrt betöltött, nem fog hagyni semmi űrt maga után.
*
Azt mondja Eötvös Károly, hogy Komjáthynak legkomolyabb tanulmánya az ő adomái.
Horváth Gyula meg azt állítja Rónay Béláról, hogy annak egy-egy jó mondása többet ér huszonöt Komjáthy adománál.
Mármost tehát csak a Rónay jó mondásait kellene ismernünk, hogy következtetést vonhassunk a Komjáthy tanulmányaira.
De én istenem! – mikor Rónay Béla mindig éppen akkor hallgat el, mikor a jó mondásai következnének!
Mióta Pálfy Ferenc lett "helyettes jó öreg"-gé Szegeden, azóta Komjáthy az egyedüli "táblabíró" a Tisza Lajos udvarában.
Egy reminiszcencia a negyvenes évekből… egy cifra tarsoly a "fokos fénykorából", melyet a hazafiúi etikett kedvéért akasztott a belügyminiszter a királyi komisszárius nyakába.
Az emberek azt hitték, hogy az a tarsoly európai eszmékkel van tele. A királyi biztos is azt hitte.
Pedig a tarsolyban csak mogyoró volt, – a Csernátony-féle lyukas fajta.
Aki még nem látta Komjáthyt, az nézze meg a Nemzeti Színházban IV-ik Henriket és látni fogja Falstaffban nem Szigethyt, de Komjáthyt.
Aki pedig még nem evett lyukas mogyorót – az rendeljen magának fokhagymás rostélyost majonézzel keverve.
S az is Komjáthyt fogja élvezni.
*
Miután a biztosi tanács is fölvette a harcot, s holnap, ha jól vagyok értesülve, én magam is le leszek fotografírozva a "Szegedi Hiradó"-ban nem merek szelíd lenni Komjáthy Béla iránt, mert ha párbajjá válik az, ami nekem hírlapírói kötelességem, a párbajnál már az a győztes fél, aki mélyebb sebet vág.
Nem lehetek szelíd, hogy győztes lehessek.
S igazságosnak kell lennem, hogy szelíd ne lehessek.
Pedig Komjáthy ellenzéki ember, s ahhoz van szokva, hogy tenyerén hordja a közvélemény. Úgy is van, csakhogy maholnap szatíra lesz e tenyéren hordás is. És jóformán csakis olyan értelemben fogja azt elmondhatni, mint a haldokló Uhland, kit egyik barátja éppen akkor látogatott meg, mikor betegápolónői egyik ágyból a másikba helyezték át.
– Hogy érzed magad, öregem – kérdé a látogató.
– Nos, pompásan…– mondá keserű humorral. – Amint látod, még mindig tenyerükön hordanak az asszonyok.
A közvélemény tenyere is olyanformán mozog már Komjáthy alatt, mintha egy nagyot akarna ütni rajta.
És Komjáthy érzékeny ember, akinek ez nagyon fog fájni. Túlságos érzékenysége és hiúsága a két legnagyobb hibája, amik őt abban akadályozzák, hogy valaha számottevő államférfiú lehessen.
A külsőségek folytán emelkedett, a külsőségek közt fog mozogni örökké, s a külsőségek fogják megölni. Ez az ő fátuma.
Mint a planéta, mely más égitestektől nyeri fényét, ő is a Verhovay által ráöntött fényben úszik. Ez az ő szerencsétlensége.
Saját erejéhez hozzá nem nyúl, érzi, hogy van ereje, de nem tud vele bánni: tartogatja, mintha gazdálkodni akarna vele, és nem jön rá, hogy az erőt megnöveli a minden más egyebet elkoptató használat. S ez az ő gyengesége.
*
Itt a szép Alföldön hallottam. Egy szegény szegedi parasztasszony mondta: "Elpusztul az a ház, amelynek pávája és jegenyefája van".
Tisztelettel kaptam le fejemről a kalapot, úgy hátba ütött ez a mondás. Szegény parasztasszony, de okosat mondtál!
Századok baját, hibáját festetted le egyszerű szavaddal. Kerkápoly professzor minden tudománya csak félig ér ennyit.
A magyar luxus-gazdálkodás elleni népies szólam ez, átgyúrva izmos képbe.
S e kép, amint tovább átvisszük, mindenhova beilleszthető, még a képviselőházba is, ahol az úgynevezett "luxuskapacitások", a nem gyümölcsöző talentumok vannak túlsúlyban.
Ezek közé tartozik Komjáthy Béla is. A jegenyefák és pávák közé.
Természetes eszét juxokra használja. Vannak eszméi, de ő azokból teóriákat farag, s teóriái, mint valami birkózó medvék, egymást gyűrik le, amint sűrűn változnak, de e teóriák egyikébe sem kíván életet lehelni, forr mindig, de nem azért, hogy kiforrja magát, hanem hogy a saját privát passziójára mindig forrjon.
A vére kék, nagyobb arisztokrata Tiszánál is, undorodik a demagógiától, s mégis jól érzi magát pártjában, mert nem néz le a víz fenekére.
Fiatal ember még, alig harminckét éves. Azért is hagyta magát olyan hirtelen elcsábíttatni az által a szép istenasszony által, akinek a "Népszerűség" a neve. Pedig ha jobban nézné, megláthatná, hogy biz annak nagyon szeplős az arca.
Az istenasszony csak úgy véletlenül botlott bele Komjáthyba – mert éppen Verhovayhoz állott közel: a kassai toaszt ügyben ő védelmezte.
Komjáthy tehát azért lett népszerű, mert egy védbeszédet tartott.
Egyszer aztán az történt, hogy Miletičet elfogták. Az Komjáthyt kérte föl a védelmére. El nem fogadta.
S ekkor Komjáthy azért lett népszerű, mert nem tartott védbeszédet.
Ime, hogy azért is lehet érdemeket szerezni, amit nem tesz az ember!
Hja. Tudni kell eltalálni!
*
Az esetlegesség és a jó szerencse vette föl aranyos szárnyaira. (Nem is bírná el valamelyikük egyedül.)
A legutóbbi szomorú esetnél még a télikabátja is nevezetes lett. A szegény Verhovay vérborított testét azzal takarta le, mikor a párbaj színhelyén összeesett.
Azóta az a kabát is nemzeti ereklye.
És hiába, Komjáthy van benne a kabátban.
*
Az országos dolgokban Komjáthy a kulisszák embere. Tagja a Verhovay–Szalay–Mednyánszky ligának. S ha valaha Verhovay-kabinet lesz, övé lesz az igazságügyminiszteri tárca, ha ugyan be nem elégszik, mindenkorra azzal a tizenkét tárcával, amit mint biztosi tanácsos innen fog elvinni emlékképpen a kollegáktól.
A kulisszák mögött nagy dolgokat sző Verhovayval. Zászlót szeretnének kibontani, melyre a párt purifikációja volna fölírva, – de attól félnek, zsebkendő lesz belőle, ha kibontják. Többségről álmodnak, s alusznak, hogy álmodhassanak. És mégis az intenció nemes és dicséretre méltó. Kérdés, van-e elég erejük a kivitelhez.
Nincsenek tisztában az eszközökkel.
Ha a függetlenségi párt arra kell, hogy az utókor számára megőrizze nemzedékről nemzedékre Magyarhon függetlenségének eszméjét a maga szűz tisztaságában egész addig, míg üt az óra, s fehér galamb csőrében hozni fogja a függetlenség zöld ágát, vagy míg üt az óra, amikor át kell adni az eszmét újra, földből nőtt hadseregek lobogóira, ha erre kell a függetlenségi párt, akkor jobb, ha kicsiny, de válogatott párt ad életet ez eszmének a parlamentben, akkor nem szükség kerületről kerületre járni, s csellel, fortéllyal minél több egyént (bárminők legyenek is azok) hozni be a függetlenségi párti padokba.
Vagy pedig az a cél, hogy most mindjárt többségben legyen a szélsőbal, s ez esetben nem szabad űzni e merev politikát, mely kizárja a kormányképességet, s mely többségre találva bizonytalan kimenetelű zavaroknak vetne ágyat.
Komjáthyéknak majoritás kell. Éspedig kell, minél előbb. Arra törekszenek. De talán csak azért törekszenek rá, mert nem hiszik, hogy elérik. Ők komolyan csak a pártszaporodást kívánják, hogy szerepelhessenek.
S a párt purifikációja is csak a párt tekintélyének emelése végett képezi törekvéseiket. A párt tekintélyével az övék is emelkedik.
Hogy a nemzet sorsának forgandó kereke ebbe a vágányba zökkenjen bele, arra nem iparkodik a Verhovay–Komjáthy liga, mert akkor azon törnék a fejüket, hogy a "függetlenségi párt" programját mindenekelőtt kormányképes mezbe öltöztessék.
Csakhogy akkor el kellene felejteniök a Komjáthy kedvenc nótáját, melyet a palócoktól kölcsönzött, s melyet a népszerűségről énekel:
Vasas kocsin járok én oda…
Vasas kocsi, réz a, réz a szögeji,
Feteklik a rózsám szemeji.
Vasas kocsi, réz a, réz a szögeji,
Feteklik a rózsám szemeji.
Ha nem vasas kocsin rohannának a népszerűség után, lassabban érnének ugyan oda, de aztán legalább elmondhatnák, hogy "helyén vagyunk''.
*
Komjáthyról kevés rosszat lehet mondani, de jó tulajdonsága éppen nincs. Még az az egy sem, hogy nem zsurnaliszta. Bele-bele kontárkodik ebbe a mesterségbe is, s amit az országgyűlésen elhallgat, a sajtóban potyogtatja el.
Pedig sokkal jobb lenne ránk nézve is, rá nézve is, ha azt mondaná el az országházban, amit a sajtóban elhallgat.
"Függetlenség"-ben, melyhez apasági viszonyban áll, nemrég jelent meg egy cikksorozata az "Ügyvédek" ellen.
– Nini, már Komjáthy is cikkezik – mondja Falk megbotránkozva. – Elrettentő példának átvesszük a "Lloyd"-ba.
– Olvastad? – kérdi Wahrmann. – Nos, hogy kezeli a kliensei nyelvét? De hát Komjáthyt semmi sem zavarja meg a világon.
Boldog ő pipái, kostökei között. Kevélyen fut át szeme jogi bibliotékáján, melyben van egynehány raritas és antiquitas is, s amint kinéz könyvtárszobája ablakán a ködben úszó budai hegyekre nagy füstmacskákat eregetve száján, el-elmereng azokon a boldogtalan embereken, akik azokat a könyveket valamikor el is olvasták.
S ilyenkor kedélyesen pödri bajuszát és ravaszkásan mosolyog.
*
A szegedi királyi biztossághoz a szélsőbal részéről ő és Bakay neveztetett ki a tanácsba.
Sok remény fűződött Komjáthyhoz.
De Komjáthy szerencsétlenségére megpillantotta itt a Tallián Béla fehér kabátját Rónay Bélán, máskor pedig a Rónay Béla fehér kabátját Tallián Bélán, s így kiáltott föl:
– Viseljük az egymás kabátját!
S azóta Komjáthy Béla is a többiekkel egyszínű ruhát öltött, s egy csöppet sem látszik meg rajta, hogy szélsőbali.
Ő úgy fogja föl a dolgot, hogy itt utóvégre is nincsen politika, s ebben igaza is van, s hogy a gavalleritás azt követeli, ne vessen gátat a királyi biztos "intencióinak", – és már ebben nincsen igaza.
Magában véve az, hogy a különböző országgyűlési pártárnyalatok illő arányban vétettek föl a biztosi tanácsba, mutatja, hogy az opponálás nincs kizárva: egészséges élet valamely testületben oppozíció nélkül nem lehet.
De különben is laza fölfogás, hogy a királyi biztost az opponálás akadályozná valamiben: a törvény gondoskodott arról, hogy minden akadályon egyetlen tollvonással túltegye magát.
Az oppozíció arra lett volna hivatva, hogy Tiszának eszméket adjon, s az ő eszméi is mintegy keresztülszűrődjenek rajta. De Tiszának hiányzott ez az eszköze, s valóban sokszor fölkiálthatott volna Richárddal (kivált, hogy Bakay is mindenre igent mondott):
"Egy országot egy ellenzéki szóért."
És Komjáthy meghallotta volna Tisza szavait, és nem mondta volna, hogy:
"Itt vagyok én."
*
Miért hallgatott Komjáthy? Talán azért, mert semmi mondanivalója sem volt.
Lehet: de csak azért nem volt mondanivalója, mert nem gondolkozott, mert pihentette az eszét, s beállott "kéz"-nek.
És nem gondolkozott azért, mert ő egy Komjáthy, s mert Tisza Lajos egy Tisza. Egyik is úr, másik is az: perfekt gavallérok, akik ugyan ellenfeleknek vallják magukat, de egymáshoz közel, éppen mert ellenfelek, kellemesek igyekeznek lenni egymásnak. Ez a raison!
S ez a raison a mi megölő betűnk még sok, ennél nagyobb dologban is, ez az oka az országgyűlési merev és ferde pártállásoknak, ez alkotmányos életünk nehézkességének, s még a korrupciónak is. A raison, mely megköveteli, hogy hű államtitkárja hibái fölött szemet hunyjon Tisza Kálmán, a raison, mely megkívánja, hogy Szapáry, Trefort sat. el ne ejtessék, a raison, mely azt diktálja, hogy akivel elindultunk, azt el ne hagyjuk.
Pedig mi nem gavallérokat akarunk, hanem politikusokat, nekünk államférfiak kellenek és nem gentlemanok. Jó azoknak a turf is.
Komjáthynak vagy voltak eszméi a város alkotáshoz, vagy nem.
Ha voltak, mért nem mondta el őket, mért nem igyekezett azokat hullámzásba hozni, s megkísérteni az érvényesítést?
Vagy nem voltak eszméi a város alkotásához, és akkor minek fogadta el a tanács-tagságot?
Ez az alternatíva. Nincsen alóla kibúvó.
Mert a mameluk képviselő vállalhat hivatalt: őt megilleti a – jutalom.
De az ellenzéki embert idegen táborban csak a munka menti.
*
De íme, kifogytam már időből, térből, Komjáthyt nagy terjedelménél fogva lehetetlen volt egyetlen tárcában lefestenem. Ő megérdemli, hogy bővebben foglalkozzam vele.
Hagyom a többit holnapra.
