ÚJ ÉS RÉGI ARCOK
ÚJ ÉS RÉGI ARCOK
Hagyjuk a politikát! Úgyis elmondta jeles akadémikusunk, Rezső főherceg, hogy egyéb is kell – a boldoguláshoz.
Van benne igaz. Aki még rá nem unt, meg nem csömörlött eddig is a politikátul, az megérdemli, hogy ne alkalmazkodjunk a szenvedélyéhez, aki pedig ráunt, az úgysem kér belőle.
Tehát nem politizálunk. Egyszerűen társadalmi karakterképeket adunk; – semmi közünk ahhoz, milyen zászló alatt állanak embereink; hanem milyenek, mulatságosak-e, vagy unalmasak…
Nem arra akarunk rámutatni, melyik a nagyobb, melyik a különb, hanem ki a szeretetreméltóbb?
A politikusok ne olvassák el ezt a rovatot, mert nem ösmernek rá az ő méltóságos tartású »tisztelt képviselőtársuk«-ra, akit eddig csak a képviselőházi padokban vagy a bizottsági üléseken láttak bölcs kifejezésűre szedett arccal, elterpeszkedni.
Ez az asszonyok asztalára való.
A hölgyek előtt fogjuk eldefilíroztatni őket, bár meg vagyunk győződve, hogy a jelenlegi országgyűlés nevezetességei helyett jobban érdekelnék őket körülbelül a tizenöt esztendő múlva összehívandó országgyűlés tagjai.
De ezeket még nem ösmerjük, – ne kívánják hát a lehetetlent, s tanulják meg ezeken, milyenekké lesznek majd amazok.
Egyébiránt úgyis lehetetlen dolgot cselekszünk. Az árnyékot hozzuk napfényre. A nagy emberek árnyékát.
S ez az árnyék kedvesebb néha, – mint a test, mert szelídebben mutatja a körvonalakat.
