HÁBORÚS APRÓSÁGOK

Full text search

HÁBORÚS APRÓSÁGOK
Mennek a katonák… de kérdés: visszajönnek-e? Violaszín pecsét nélkül is jön most parancsolat, hogy indulni kell, s még ha nem jönne is, jöhet minden órán, s bizonyos ideges nyugtalanságban tartja a Dinsztliket, kiknek eddig úgysem volt egyéb mulatsága mint békés polgárokkal kötekedni.
Trombita harsog, dob pereg, az utcaajtóban a szolgálók sírnak.
Bizony rosszkor jött ez a dalmáciai lázadás.
Mit csináljanak a lányok? Éppen farsang idején viszik el a legényeket.
*
Valahol még csak magyar vér elfolyt (pedig be sok helyen folyt már el, ahol nem kellett volna), a bölcsek mindig ki tudták utólagosan sütni: mi mindenféle haszon háramlott abból ránk.
Hanem ennél a dalmáciai dolognál ugyan nehéz lesz. Mert itt még a fölkelés elnyomatása sem használ.
Olyan ez a sok népű, sok nyelvű állam, mint a romlott vérű test, ha valahol sikerül is behegeszteni a kelést, – a rossz vér bennmarad s okvetlenül kiüt másutt.
*
Valaki a következő legendával jellemezte hajdan az össz-birodalom népeit.
A Krisztus holttestét szerették volna a népek megszabadítani a zsidó poroszlók kezeiből, s evégből tanácskozának egymással, hogy miként kerítsék meg.
– Várjuk meg, míg elalusznak a poroszlók – mondák a tótok.
– Eh, mit! Vegyük el karddal – szóltak a magyarok.
– Nyújtsunk be alázatos folyamodványt a felsőséghez – vélik a németek.
– Vegyük meg pénzért – okoskodának a szerbek –, hátha még drágábban eladhatjuk.
– Ássunk egy vermet – tanácsolák a dalmátok –, s akkor aztán tegyünk úgy, mintha rájok akarnánk ütni; nekünk rohannak a poroszlók és bepotyognak a verembe.
…A magyar taktika még most sem változott meg azóta – de hátha a dalmátoké sem változott!
*
Íme a tavalyi üstökösnek mégiscsak igaza volt.
Hozott mégis háborút. Persze csak olyat, aminő telt tőle, szegénytől.
Masíroznak ismét a katonák.
S a parasztemberek, amerre elvonulnak a szegény fiúk, tudom, mondogatják megint, hogy:
– Nagy baj van! El akarják venni Dalmát-országot a királyunktól.
– No bizony! Hát miért nem íratja át a telekkönyvben hitelesen a feleségire, hogy el ne vihessék – szólnak az okosabbak.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit