A siketnémák érdekében
A siketnémák érdekében
Írta: Tisza László
Én is írok a »Nemzet«-nek. Mért ne írnék? Én vagyok egyedül a Tisza-család azon tagja, aki azáltal, hogy írni nem tudok, nem kompromittálom a Tisza nevet. Mi, Tiszák, csak beszélni tudunk.
Kálmán is írt már cikkeket a Honba és az Ellenőrbe. Taczly Lajos is írt. Most pedig már a Pista kisöcsém is írt. Csak én magam ne értsek a tollforgatáshoz?
Különben is azt kívánja a raison: Kálmán beszél, Lajos dolgozik, nekem nem marad más, mint írni.
De miről írjak? Hm! Nagyon bajos. A zsidóknak fognám pártját, de azt már a Kálmán teszi a balkezével (értsd: Csernátony), a keresztényeknek fognám pártját – de azt nem nyomtatná ki az újságunk.
Hanem gondoltam valamit. Írok a siketnémákról. Azilum, minél több azilum a siketnémáknak!
Vác kevés. Igaz, hogy az országgyűlésen is el van helyezve közülök vagy kétszáz. De mi az a tenger sima tükréhez képest? Még igen sokan vannak a siketnémák s engemet szidnak, mint a bokrot, mert hiszen öccse vagyok a siketnémák pártfogójának. Pedig én nem tehetek róla. Jobban szeretnék nem az lenni. Mert az idegen mondhatná:
– Én nem leszek se siket, se néma, csak ha így vagy úgy…
Most pedig nekem mondják:
– Hiszen teneked úgyis siketnémának muszáj lenned. Belátom. Azért beszélek mellettetek, kedves cimborák. Azilumot nekünk mindnyájunknak! Hány főispánság is van? Lesznek-e bosnyák megyék is?
Éljenek a siketnémák! Ékesen szóló az ő szomorú sorsuk.
Föl tehát, testvéreim, javítsatok sorsukon amennyire lehet!
