II. (Székely)
II. (Székely)
Nyíregyháza, jún. 26. [jún. 28.]
Mindenki elvesztette népszerűségét a védők közül, csak Székely nem. Székely is csak azért nem vesztette el, mert nem volt neki.
Mint ismeretlen fiatalembert ismertük, most már híresebb Székely Mózesnél is.
Funták őt irigyli a legjobban, mert egy lap azt írta róla, hogy »rokonszenves arca« van.
Az antiszemiták le akarják rajzoltatni Ábrányi által, hogy hadd lássa Európa., mennyire ámítja az embereket a szemita sajtó.
Addig is, míg Ábrányi eltalálja, megjegyezzük, hogy nyurga, sovány alak, hosszúkás, nyomott arc, nagy lapát fogak és hatalmas orr.
Nem utolsó legény különben. A kérdései semmiben se kevésbé körmönfontak, mint a Heumannéi. Pedig Heumann olyan virtuóz a kérdésekben, mint egy szerelemféltő asszony.
Székely Miksa maga is csodálkozik rajta, hogy egyszerre híres embernek találja magát, akinek a köhögését is lesztenografírozzák Güntherék.
Eleget vigasztalja Eötvös:
– No, ne búsulj semmit: nem olyan nagyon nehéz az!
Különben ha megdől is, hogy rokonszenves arc, bizonyára rokonszenves egyéniség s igen talpraesett logikája van – némelykor.
Hogy lesz-e belőle nagy ember (ha ugyan a prókátori »nagy« után nem egyéb epitheton jár), azt még nem lehessen tudni.
Azt a védbeszéd teszi meg.
A védbeszédekben már megvan a sorrend.
Először úgy volt, hogy Eötvös beszél elsőnek; de ebbe bele nem nyugodtak, mert Eötvös beszédje után hátha nem hallgatja meg őket a közönség?
Akkor aztán úgy lett, hogy Eötvös fog szólani utoljára.
Ekkor azonban az merült fel a mindig finom, udvarias Friedmann fejében:
– De hátha az Eötvös beszédét hallva, rögtön elfelejtik a mienket?
– Az bizony meglehet – szól Székely vigasztalódva… S azóta Székely Miksa nem trémázik többé olyan nagyon az első nagyszabású fölléptétől.
Mind ebből az tűnik ki, hogy szerény ember.
Pedig kevély lehetne eddigi nagy sikerére, hogy megcáfolta azt a közmondást, hogy senki se próféta a saját pátriájában.
Ő az lett. Tessék ezt, kérem, konstatálni!
