I. Ahol fel nem állnak

Full text search

I. Ahol fel nem állnak
A napidíjakat mindig csak az utolsó ülésen kellene kiutalványozni, mert megeshetett volna, ha a főrendiház lényegesebb módosításokat tesz a vízjogi törvényjavaslaton, határozatképes Házat lehetetlen lett volna összehozni.
De szerencsére nem volt semmi kötekedés. A főrendek által tett lényegtelen módosítások ellen a vízjogi javaslaton senkinek sem volt kifogása.
Az a nehány ember is, aki összejött, égett a »mehetnék«-től. Mindössze az öreg Lükő Géza karmolt még egyet a kormány főrendi szimpátiáin.
Helfy is panaszkodva említé föl, hogy a kormány nem tesz meg semmit az ellenzéknek, de ha ugyanazt a főrendiek módosítják, akkor elfogadja.
Péchy Tamás ezzel kimondja, hogy a törvényjavaslatot eszerint mindenki elfogadja, s minthogy ez az utolsó ülés ez ülésszakban, kéri a jegyzőkönyvet azonnal hitelesíttetni.
Míg a jegyzők megszerkesztik, arra éppen elég egy negyedóra. S egy negyedóra éppen elég az érzékeny búcsúzásokra a folyosón. Kéz kézhez hajlik, s száz nyájas frigy pecsételődik meg.
Kivált a partnerek lágyulnak el. A kompánia kebeléről eltépve, mindenki árvának, boldogtalannak érzi magát.
Végre kész a protokollum. Csanády végighallgatja rémletes figyelemmel még egyszer, s miután nem talál benne hibát, egyet sóhajt, és megadja magát sorsának.
Azután Tibád Antal állott fel valamivel ünnepélyesebben a szokottnál, s elkezdte erős hangján:
»Kedvelt Híveink«!
Ebből aztán mindenki látta, hogy nem Tibád beszél a saját iniciatívájából, hanem a berekesztő királyi leiratot olvassa.
A képviselők szokás szerint ülve hallgatták végig, s megéljenezték a végén.
Az öreg Tisza még egyszer pislogott, s végigjártatta szemeit hű mamelukjain.
A szárnyas ajtók megnyíltak a tanácsterem minden oldalán, s a terem hirtelen üressé lett.
A következő percben már csak Nagy István maradt ott, hogy beleöltözködjék az üzenetvivő atillába, és Maszák sétált a folyosókon, s apró léptei kísértetiesen hangzottak »tip-top« a hangtalan, síri csöndben.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit