I. A mesebeli pogácsa
I. A mesebeli pogácsa
[jan. 17.]
Azokra nézve, akik az én karcolataimból olvassák az ország dolgát (pedig csak azok értesülnek róla komolyan), a tegnapi nap elveszett. Mert én is úgy tettem, mint Margittay Gyula: »non sum paratus« és deleáltam az egész ülést. Hiszen egypár szónok ide-oda… Azzal nem lesz a deficit se több, se kevesebb.
Hanem Enyedi Lukácsért mégis kár volna. Őt kiásom a papírkosaramból.
Ő sütötte ki a legbámulatosabb dolgot a költségvetésben.
Mikor a kormány átvette az államjószágokat 1868-ban, 45 millió volt az egész érték.
Azóta eladtak belőle 56 millió árát. (Már ez is nagy csoda. )
De annál már csakugyan éljent kell kurjantani minden hazafias toroknak, hogy még mindig 59 millió az államjószágok értéke. Tehát minél többet adunk el, annál több a jószágunk.
Igazi boszorkányság! Ismétlődik a mesebeli pogácsa története… mikor megettek egyet belőle, kettő támadt helyette.
Így aztán csakugyan okosan teszi a pénzügyminiszter, ha szaporítja őket az eladásokkal.
Pedig ezen fölfedezés előtt kissé visszatetszőnek látszott nekem, hogy az expozéjában, nem azt említi, mit szándékozik eladni, hanem mit nem szándékozik eladni.
Ti. a vasutakat veszi ki.
Mintha mondaná: de egyéb aztán minden eladó. Ki ad többet érte?
