APRÓSÁGOK A FOLYOSÓRÓL
APRÓSÁGOK A FOLYOSÓRÓL
Parlamentünkben gyakoriak a derült szcénák, talán túlságosan is gyakoriak. A fenyegető külügyi helyzet, mely pánikot idéz elő a börzén, nem von redőket a honatyai homlokokra. Vidáman, majdnem pajkosan folyik a kultuszminiszter üldözése – mintha csak a pagátot fogdosnák.
Az európai sötét felhőgomolyból a mi folyosóinkon csak a népfelkelők legújabb sportja bontakozik ki.
Komjáthy Béla éppen most meséli egy csoportnak, hogy mikor a cár elolvasta a »Nemzet«-bál a népfölkelő képviselők névsorát, hátrahanyatlott karszékében. De azt nem tudhatni, hogy azért-e, mert elájult, vagy azért, mert kacagott.
Hadnagy Beöthy Algernon váltig nyaggatja kérdezősködésekkel Fejérváry minisztert: Mikor kezdődik a tisztképző tanfolyam? Hogy lesz, mint lesz? Mennyibe szabják meg a tisztek fizetését? Kapnak-e az államtól uniformist, vagy pedig magoknak kell csináltatni?
– Mindenesetre kapnak. Arra a rövid időre nem lehet megkövetelni, hogy csináltassanak.
– De akkor én mibe öltözöm? – aggódik Beöthy.
– Hát amibe a többiek.
– Igen, de az én elhízott termetemre nem akad az aerariumnál ruha.
– Az ám! – mondja Fejérváry, egy pillantást vetve a Beöthy embonpointjára. – Az is igaz.
– Tudja mit, kegyelmes uram? Hátha talán Edelsheim-Gyulay nekem adná a hátramaradt ruháit?
Hadnagy Beöthy Algernon különben minden percben kész minden tréfára. Ó sohasem öregszik meg, és mindennap csinál valamit, ami ébren tartsa a folyosók, sőt néha a Ház jókedvét is.
Tegnapelőtt odasettenkedett a Tisza Kálmán háta mögé a folyosón és átváltoztatott, könyörgő hangon mondja:
– Egy kis dohányengedélyért esedezném, kegyelmes uram.
A miniszterelnök hátrafordul és maga előtt látva Beöthyt, némileg csodálkozva kérdi:
– Hogy mi kell neked, nem jól értettem. Ahá! – teszi hozzá azután elmosolyodva, eszébe jutván, hogy a »Budapesti Közlöny« reggeli száma már közölte a pénzügyminiszteri kinevezését, s ezután neki lesz vesződsége a dohányengedélyekkel.
Ma a Herman beszédje alatt folytonosan közbebeszélt, ahol ült, az egész környéket a könnyhullatásig megkacagtatva.
Egyébiránt a humor, e ritka madár, lépten-nyomon bugyog fel nálunk.
Nendtvich azzal dicsekedett a tegnapi beszédében, hogy ő milyen jól tanult diák korában és hozzátette, hogy a fiai is mind jól tanultak.
– Hát a kedves tatája hogyan tanult? – kiáltá közbe Justh Gyula.
A Zimándy páter latin idézetei alatt az egész Ház egyszerre beletalálta magát a hangulatba, s felhangzott az »Audiamus« és a »Taceat«. Mintha csak az ősrégi pozsonyi dietákon lettünk volna.
*
A mai ülésről nem sok feljegyeznivaló van. Herman megindítá a szokásos évi támadást az egyetemi professzorok seftelési szelleme ellen, amire, mint minden évben, most is Szilágyi Dezső válaszolt. A harmadik egyetem, e fehér lepedős kísértet is a sorompók elé idéztetett, hogy aztán egy esztendeig megint a sajtóban bolyongjon, futkározva Pozsonyból Szegedre, és meg nem pihenve sehol, mint az örök zsidó.
Természetesen antiszemita szónok mára is jutott; jól dolgoznak derék hazánkfiai, legkevesebben vannak, de legtöbbet ők beszélnek. Legalább van mit olvasni a szegény jó prímásnak otthon Esztergomban az unalmas téli estéken.
Szemnecz Emil a szabadkőművességet támadta erős »hazamentő keresztény« tendenciával. Dobránszky Péter leleplezéseket tett a műegyetemről. Hoitsy Pál csillagvizsgáló intézetet akar.
De itt megálljunk, mert ő az egyetlen ellenzéki az egész büdzsé-vita óta, aki felállítani akar valamit.
A többi mind törülne, bontana.
