A VÁLASZTÁS UTÁN

Full text search

A VÁLASZTÁS UTÁN
(Csevegés)
Kaas Ivor tehát meglett – a »kormányzó« parancsából, mint Polónyi mondá. Csakhogy a kormányzó segélycsapatai mellett még Apponyiék is ott voltak és sok más faktor. Apponyi megint új formában mutatta be magát.
Nincs az a nekrológ 1867 óta, hogy oda ne tennék az illető boldogultról, hogy: »Nagy része volt a közösügyek megalkotásában«. Úgyhogy a végén annyi sok embernek volt bennök nagy része, hogy az ember szinte tűnődni kezd rajta, hogy: »hát az öreg Deák voltaképpen mit csinált?«
A Kaas Ivor megválasztásának hasonlóképpen sok most a gazdája. S a »meglepetés«, mely a várost (hiábavaló volna tagadni) felvillanyozta, sokféle okokra vezethető vissza: csak talán arra az »alkonyra« nem, melyet az új képviselő említett.
Ma még tart a láz; a lapokban és a kávéházakban erről beszélnek. Az is szóba kerül, hogy a »kormányzóé-e« az oroszlánrész a sikerben, vagy a »kapitány uram«-é?
Én azt hiszem, magáé a »közlegényé« a legfőbb érdem; az ő rokonszenves egyénisége győzött itt.
Mindegy, akármi volt az oka, megtörtént a meglepetés, de az újdonszerűségével együtt elvész a varázsa is. Kétszer negyvennyolc óra múlva ott lesz a világ, ahol volt.
Az emberek könnyen megszoknak mindent; s amit előbb meglepetésnek tartottak, egy hét múlva már természetesnek találják.
Valami két hete lehet annak, találkoztam az utcán Jókaival.
– Ki lesz meg a belvárosban? – kérdém.
– Hát természetesen Steiger – mondá Jókai. – Hiszen annyi szegény ember van a belvárosban, akinek kölcsönre van szüksége a takarékpénztárnál, hogy okvetlenül megválasztják Steigert.
Ma, két hét múlva, újra találkozom Jókaival.
– No – kiáltok feléje messziről –, megbukott Steiger!
– Természetesen – felelte a nagy regényíró zavartalanul. – Hiszen annyi szegény ember van a belvárosban, akinek váltóját visszautasította a takarékpénztár, hogy okvetlenül meg kellett buknia.
A »szabadelvű körben« sem volt a konsternáció igen nagy. Egypár ember pláne mosolygós képet vágott hozzá.
– Eggyel kevesebben leszünk, ennyi az egész.
De azok is, kik a Steiger bukásán igazán sajnálkoztak, körülbelül így elmélkedtek magukban:
– Teringette! Nem lett volna rossz, hogy egy takarékpénztári direktor mindig kéznél legyen a folyosón. Ez még hiányzik a »folyosóhoz«.
És azt hisszük, maga a bukott jelölt is (aki oly szép, férfias hangú nyilatkozatban adta jelét higgadtságának nyomban a választás után) hamar megvigasztalódott:
– Hiszen az igaz, hogy nem lettem meg képviselő. De mint igazgatónak, még tán jobb. Nem kell legalább annyi tömérdek emberrel »pertu« lennem.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit