II. A napirend
II. A napirend
Az ülés délben kezdődött, Unger Alajossal. Jóarcú ember, aki úgy néz ki, mintha Árpáddal jött volna be az országba, de olyan keserűen beszél, mintha Polónyival ki akarna belőle költözködni. Egyébiránt a községek embere.
Utána Vadnai Károly beszélt; Vadnai szellemes ember, okos fej, de az összes tehetségei abban az irányban fejlődtek ki (az átolvasott millió magyar színdarab által), hogy gáncsoljon, malíciával és szarkazmussal. Ma a dicséretre adta magát. Hiszen megállta a helyét, sok helyes érvet hozott fel a javaslat mellett – de Hoitsy Pált azért mégsem bírta meggyőzni. Egy pompás aperçuje volt a Polónyi közbeszólására.
– Könnyű önöknek bravúrral beszélni, mert tudják, hogy abból úgysem lesz tény, amit mondanak és kívánnak.
– Halljuk, halljuk!
– A színész is azért tud meghalni bravúrral, mert tudja, hogy nemsokára fölkelhet és hazamehet vacsorálni.
Beszédjének másik része behorpadt kissé, de azért egész végig tetszett a mamelukoknak. Pedig már szerettek volna ők is hazamenni ebédelni. Vadnai egyébiránt városi ember. (Lásd a Sturm könyvét, 329. lap. )
Most Hoitsy Pál emelkedett fel. A legkedvesebb alakja a szélsőbalnak; szelíd, engedékeny künn a folyosón, mint egy bárány, bősz és vérszomjas, mint Robespierre, ha megszólal. Néha hátrafordul, mintha várná, hogy a guillotine-t hozzák be az ajtón Szalay Imre és Papp Elek. Tán hallja is beszéd közben az emberirtó gép kerekeinek dübörgését.
Polemizál Vadnaival, és mentegeti a hamis adóbevallásokat. (Lásd a Nagy Iván könyvét: »Magyarország nemes családjai«.)
Felhozza a Sarah Bernhardt ölebecskéit. (E kedves állatok sikerrel időztek Budapesten: ellenzéki cikkeket és regále-ügyi argumentumokat kölykeztek. )
Hát igen, hogy ilyen országban, ahol így bánnak az ártatlan ölebekkel, nem csoda, ha a nép titkolózik.
De az se csoda, hogy ez a beszéd nagyon tetszett a szélsőbalon.
