HOGY ÍRJÁK A DARABOKAT
HOGY ÍRJÁK A DARABOKAT
– Csikyről –
Hogy s hogy nem, fölvetődött egyszer Csiky valami főrangú ház táncestélyére. Persze nem azért ment, hogy a colonne-ban sorakozzék; no bizony, ki is látott valaha tragédia-írót táncolni.
A teremben az írót nagy szívélyességgel fogadták.
Néhány perc múlva körülötte rajzottak az idősebb főúri asszonyok és kíváncsian faggatták.
– Meg kell most vallania, hogyan készíti a drámákat?
Csiky egy kissé zavarba esett erre a naiv kérdésre; nem tudott egyebet felelni, mint azt, hogy íróasztalnál.
– És könnyen ír?
– Könnyen.
– A napnak melyik részében szeret dolgozni?
– Este, éjjel, mert akkor csönd van.
– Ön is kék tintával ír, mint Jókai? – kérdezte egy ábrándos szemű báróné.
– Nem, én feketével írok – felelt a humorát visszanyerve Csiky –, a sötét bonyodalmaknak az jobban megfelel.
– És nem sajnálja, mikor a főszereplőknek meg kell halniok, mint a Spartacusban?
– Dehogy nem – felelt Csiky –, sajnálom bizony őket. Minden tragédiám kéziratának a végén ott vannak a könnycseppjeim.
A felelet általános meghatottságot keltett.
Egy beszédes grófné folytatta a vallatást:
– Hát most azt mondja meg: a vígjátékot hogyan csinálja?
Csiky, látva azt, hogy komolyan érdeklődnek, őszinte arccal felel:
– Azokat nevetve csinálom, méltóságos asszonyom.
– És ha nincs kedve nevetni?
– Magamhoz hívatom Kassait és oda ültetem az íróasztalomhoz. Megmondom neki, hogy milyen zsánerű jellemet írok és ő aszerint játszik az arca vonásaival. Például, ha a fösvény alakjáról akarok írni, Kassai összevonja a szájaszéleit, a szemeivel hunyorít, a szemöldökét magasra emeli és a vállait felhúzza. Ránézek, nevetek és írok. Ennyi az egész.
– Magnifique! – kiáltották kacagva a hölgyek.
És Csiky is jóízűn döcögve nevetett.
