TISZA KÁLMÁNNÉ ÉS A NAGYVÁRADI ASSZONYOK
TISZA KÁLMÁNNÉ ÉS A NAGYVÁRADI ASSZONYOK
Vége már a poézisnak, az idealizmusnak. Óh azok az asszonyok. Az ember azt hinné, hogy ők gyöngédek, nemesek, hogy szívük olyan lágy, mint a gyermekeké, hogy csak szeretni, lelkesülni tudnak…
S íme itt van a nagyváradi eset. Tisza Kálmánnét leszavazzák.
Ugyanazok az asszonyok, akik kétszer segítették győzelemre az apáca-kérdésben; amely ebben a szituációban a liberalizmus kérdése.
Tisza Kálmánné határozottan egyike a legérdemesebbeknek Magyarország főúri asszonyai közt. »Egy igazi Tisza Kálmán női alakban« írja róla jellemzőleg nagyváradi levelezőnk. Sok jót tett életében, s mindezt föltűnési vágy nélkül, szinte ösztönszerűleg, azon egyszerűséggel, mely férjének is sajátja. S amellett szerény volt egész életében, s sohase vitte házának küszöbén túl azt a nimbuszt, mely a hatalmas miniszterelnök nevét körüllengte, hogy vele hiúságát legyezgesse.
Egyetlen akciója a nagyváradi apáca-kérdés volt.
Tiszáné igazi szónoki verve-vel és valóságos parlamenti higgadtsággal védette álláspontját.
Győzött. Az apácák eltűntek. A közvélemény napirendre tért a dolog fölött.
S íme, az apácák kezdenek visszatérni.
Tiszáné megveretett a Bihar megyei nőegyletben.
Kik szavazták le?
Azok, akik mellette szavaztak a múltkor.
Talán az apácák lettek azóta liberálisok, vagy a nagyváradi asszonyok lettek ultramontánok? Vagy tán lement közéjük udvarolni Zichy Nándor, és bevette a szívöket?
Nem, egyik se történt.
Csak az történt, hogy Tisza Kálmánnénak a férje már nem miniszterelnök.
Csak az történt, hogy ezek az asszonyok egészen úgy cselekedtek, mintha férfiak volnának.
S hogy ezek a férfiak egészen úgy néznek ki, mint a mi mamelukjaink.
