A MAI ÜLÉS jan. 17.
A MAI ÜLÉS jan. 17.
A belügyi költségvetés ezerféle dolga volt napirenden. E kifogyhatatlan korsóból mindenki azt ihatik, amit akar. Babó Emil a szegedi főispánt marcangolta, akire most nagyon kijár a rúd (jele, hogy erős ember).
Nagy derültséget keltett az a mondása, hogy még hagyján, hol arról panaszkodhatnak, hogy a főispán soha sincsen a székhelyén, nekik éppen az a bajuk, hogy főispánjuk mindig otthon van.
Babót Bessenyei Ferenc váltotta fel; jóízű nagy svádájú ember, aki első tekintetre mindenkinek jó ismerőse, mert igen sokszor láttuk már vagy őt, vagy nagyon hasonlót hozzá, a trafikboltokban lefestve csibukkal, bojtos vörös fezben, amint roppant füstfelhőket fúj a levegőbe.
Csak az arca török; beszédjéből európai szellem lengett, de magyaros jó ízzel feleresztve. A természet után rajzolta a vidéki közigazgatást zolai megfigyeléssel – s ez tetszett is a Ház minden részén.
Egy kicsit kacér volt az ellenzékkel szemben (de nem lehet neki rossz néven venni, mert 36-os), azonban mégsem állhatta meg, hogy Madarász papával össze ne zördüljön; ennek azonban a papa az oka, aki öreg napjaira kezd házsártos és bőbeszédű lenni.
Azután Bartók Lajos mondott nagy figyelemmel hallgatott beszédet. Az ördög hitte volna, hogy a »Kárpáti dalok« költője nemcsak a fülemiléket hallgatja, hanem a furmányos szekerek zörgését is, s észreveszi nemcsak a havasi gyopárt, hanem a rossz hidakat is. Igen ügyesen beszélt a belügyi kormányzat bajairól s igen találóan a felvidéki állapotokról.
Az a mondása, hogy a balközép-gárda mindig megadja magát, de sohasem hal meg, zajos derültséget keltett.
Utána Pázmándy hozakodott elő az ismeretes nagyváradi asszonyháborúval. Ezzel az aprólékos dologgal, melyet már egyesek egész az undorig kihasználtak, elcsépeltek. A bohó, szeles Dini, aki ma egy lapban azzal rehabilitálta Floyuet-t, hogy ő mindenkor örömmel szorít vele kezet (ez bizonyára meghökkenti Franciaországot), olyan stílusban mesélte el Jekelfalussy működését, aki – úgymond – nyomást akart gyakorolni az elnöknőre, hogy a karzat hölgyei közt hullámzás, mozgás keletkezett.
Az ellenzék is zsibongani, fészkelődni kezdett, de Hieronymi rögtön felkelt és beadta nekik a szokásos »antipirin«-t a fejfájás ellen. Legott lecsillapodtak.
Majd Apponyi Albert állott fel, de ma nem akart »nagyszabású beszéd«-et mondani és ez sikerült is neki, csak a közegészségügyre nézve mondott néhány helyes észrevételt s a főispánokon ütött egyet. Ezek a Fine de sičcle páriái. Valaha az omnibusz lovakra röpítették a gúny nyilait, ez volt az uralkodó divat, aztán a pékekre, azután a tanfelügyelőkre, most a főispánokon van a sor.
Nagy vigasztalásukra szolgálhat őméltóságaiknak, hogy a nemzeti gúny is vándorló planéta, fut, kering lejjebb, feljebb és ki tudja, hol fog egyszer megállani?
