BENDE PÜSPÖK ÉS LÉVAY
BENDE PÜSPÖK ÉS LÉVAY
(A Pesti Hírlap bűnesete)
Egy találós mesét adok fel olvasóimnak.
Ha valaminek egyszer az egyik felét veszik el, máskor a másik felét, hogy maradhat meg mégis mindig a fele?
Hogy erre megfelelhessek, egy titkot kell leleplezni, egy olyan titkot, amelyik nekünk (ti. a Pesti Hírlapnak) árt, amelyik Önöknek (ti. a Pesti Hírlap olvasóinak) némi bosszankodást okoz, de a bosszankodásnál sokkal nagyobb mulatságot.
Már pedig nem igazi újság az, amelyik az olvasóinak meg nem szerzi a mulatságot, még azon az áron is, hogy neki árt s nekik némi bosszúságot okoz. Mert kivált a vonal alatt a mulatságosság a cél, minden egyéb csak eszköz.
*
De kezdjük az elején, a »nemzeti bácsiknál«. A nemzeti pártiaknak, mint minden hegyi népnek, nagy fantáziájuk van. (De illő is, hogy legyen valamijök.) Ezen fantáziájuk igen sok nyomdafestéket eszik. (De hát a festékért nem is valami nagy kár.)
Lapunk egyik »nemzeti bácsi« barátjától hallottunk egy csinos históriát, egy püspökről és egy képviselőről. A dolog megtetszett és egyik jó tollú munkatársunk a Pesti Hírlap február 27-iki számában leírta a kis epizódot, olyan jól, hogy szinte oda lehelve látszott az egyébiránt általunk igen tisztelt püspök úr alakja a képviselőház hajdani, közszeretetben álló Imre bácsija.
A közlemény így szólt újra ide nyomatjuk.
