TISZA KÁLMÁN HUMORA
TISZA KÁLMÁN HUMORA
A nagy öregember felől még egyre érkeznek levelezőlapokon, magánlevelekben a kérdezősködések, hogy beteg-e még, s mi baja van? Ezeknek a megnyugtatására írhatjuk, hogy nemcsak föllábadt már, hanem ott ül rendesen a képviselőházi folyosón, a gyilkos füstben, mint azelőtt, érdeklődéssel kérdezősködve a teremből jövőktől: »No, mi foly odabent?« Ő maga csak a nagy csöngettyűszóra teszi le a szivarját, s cihelődik be szavazni. Úgy is illik az, hogy az ország legbölcsebb férfia lenézze azt a sok haszontalan lefetyelést, és csak a lényegest, a szavazást tartsa immáron szem előtt. Ma is végig ott volt a folyosón, s amint az ülés vége felé határozati javaslatokat kezdett beadogatni az ellenzék, ijedten rohant ki Perczel Béni, hogy az oszladozó pártot az elmeneteltől visszatartsa – ámbátor az ellenzék padokon sem ült bent több ember hétnél-nyolcnál. Jele, hogy a tanügyi kérdésekhez nem értenek annyira, mint a képzőművészeti műkincsekhez.
De hagyjuk ezt most… Perczel Béni ijedten futott a korridor felé, s a nagy tömegben majd keresztül taszította a szemben jövő Tisza Kálmánt, aki a lökésbe szinte beletántorodott, de azért minden neheztelés nélkül mondá: »Ohó, hó! Agyon ne gázolj Béni!«, s aztán kedves, szelíd humorával mintegy indokolásul hozzátette: »Mert én is voks vagyok«.
